Sport

Öt győri játékos a futsal-válogatott keretében

Csütörtöktől vasárnapig Gyöngyösön játssza világbajnoki selejtezőit a magyar futsal-válogatott, amely jó eséllyel vág neki a mini tornának, a keretet öt győri játékos is erősíti.

Kapcsolódó cikkek

Frank Tamás együttese a világ egyik legjobb csapatának tartott orosz együttessel, valamint a lettekkel és a kazahokkal szerepel azonos kvartettben.
“Ellenfeleink közül az oroszok kimagaslanak a mezőnyből, míg a kazahok és a lettek közül előbbiek tűnnek erősebbnek, de róluk áll rendelkezésünkre a legkevesebb információ, az utóbbi hónapokban ugyanis kevés mérkőzést játszottak – mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának Frank Tamás. – A tétmérkőzéseken nem engedhetjük meg magunknak, hogy átaludjuk az első perceket, mint tettük azt a második szlovéniai találkozón, minden összecsapáson a maximumot kell adnunk a sikerhez.”
“A kazahok elleni mérkőzésig fontos szerepe lesz a regenerációnak, miután a válogatott magját adó győri játékosok nagyon sok mérkőzést játszottak az utóbbi időszakban, és érezhetően fáradtabbak a többieknél. Bízom benne, hogy csütörtökön már mindenki frissen, kipihenten lép pályára a Kazahsztán elleni kulcsfontosságú mérkőzésen, és az első perctől az utolsóig maximális koncentrációval játszik. A hazai közönség segítsége rengeteget számíthat, remélem, sokan kijönnek majd szurkolni a csapatnak, mert mindhárom mérkőzésen szükség lesz a buzdításukra” – tette hozzá a szakember.
A válogatott a tornára való felkészülés során részt vett az októberi Futsal Grand Prix-n Brazíliában, majd múlt héten két mérkőzést játszott az Európa-bajnokságok állandó résztvevőjének számító szlovénokkal.
A csoportból az első két helyezett jut tovább az európai rájátszásba. Ezt követően párokra osztják a mezőnyt, és oda-visszavágós alapon dől el a vb-részvétel joga. A 2012-es thaiföldi világbajnokságon 24 csapat vesz részt, Európa hét válogatottal képviselteti magát.

A válogatott kerete:
kapusok:
Pallai Gábor (MVFC-Berettyóújfalu), Reveland Zoltán (Cső-Montage)
mezőnyjátékosok:
Tóth Szabolcs (Colorspectrum Aramis), Dávid Richárd (Colorspectrum Aramis), Németh Péter (Colorspectrum Aramis), Csopaki István (Rába ETO), Lódi Tamás (Rába ETO), Gyurcsányi Zsolt (Rába ETO), Lovas Norbert (MVFC-Berettyóújfalu), Trencsényi János (MVFC-Berettyóújfalu), Dróth Zoltán (Rába ETO), Harnisch Ákos (Rába ETO), Simon Ádám (Cső-Montage), Simon Zsolt (Cső-Montage)

A vb-selejtező programja:
csütörtök:
Oroszország-Lettország 16.00
Magyarország-Kazahsztán 18:30
péntek:
Oroszország-Kazahsztán 16.00
Magyarország-Lettország 18:30
vasárnap:
Kazahsztán-Lettország 16.00
Magyarország-Oroszország 18:30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik