“Ikotity István vagyok, a Lehet Más a Politika képviselőjelöltje Bács-Kiskun megye 6-os számú választókerületében. Családom több mint háromszáz éve, én 36 éve élek Baján. Itt születtem, nőttem fel, itt is alapítottam családot. Három gyermek édesapja vagyok. Doktori iskolát végeztem, három diplomát szereztem. Dolgoztam középiskolai tanárként, köztisztviselőként, vállalkozóként, jelenleg kutatóként és területfejlesztőként tevékenykedem. Az LMP-be 2009-ben léptem be, korábban semmilyen pártnak nem voltam tagja. Jelenleg is csak ebben a pártban látom a hitelességet és következetességet, ami esélyt adhat a változásra. Valódi választási lehetőséget szeretnék kínálni azok számára, akiknek elegük van az elmúlt évtizedek politikai színjátékából, és abból, hogy eközben térségünk egyre jobban lemarad. Azért szeretnék tenni, hogy Baja és tágabb környezete olyan fejlődő térséggé váljon, ahol boldog és teljes életet élhet mindenki, és gyermekeinknek nem kell elmenekülniük a megélhetésük érdekében.”
- 16:23 Emily Párizsban jön rá, mennyi jóképű szingli mászkál az utcákon
- 16:23 Rendőrök és civilek mentették meg egy zalaegerszegi férfi életét, aki a vasúti síneken ülve akart véget vetni életének
- 16:13 Anthony Martial angliai karrierje mindent elmond a Manchester United közelmúltjáról
- 16:06 L.L. Juniort egy műsorban megkérdezték, együtt vannak-e a barátnőjével, mire ő visszakérdezett: Mikor megy ez adásba? Attól függ
- 16:04 Szlovén külügyminiszter: Ha jó szándék is vezérelte Orbánt, erre nem volt uniós mandátuma
- 15:53 Jövő évtől humanoid robotokat is alkalmaz a Tesla
- 15:48 A Chase & Status, Elderbrook és Alok is fellép a Strand Fesztiválon
- 15:47 Egy üdülőhely hetedik emeletéről zuhant ki egy 12 éves kislány Mallorcán, miközben a szülei aludtak
- 15:42 „Soha nem adom fel” – katasztrofálisan rajtolt Stankovic csapata az orosz bajnokságban
- 15:35 Sebestyén Balázs DJ Otiként tartott bulit szombaton: A vasárnap teljes letargia volt, konkrét elvonási tüneteim voltak
- 15:23 Műanyag zsákba csavarva találhatták meg az elhunyt kézilabdázó holttestét
- 15:11 Farkas Dénes szerint Vidnyánszky azért nem teljesíti a Nemzetiben megsérült színészek pénzügyi kérését, mert azzal elismerné a saját felelősségét
- 14:59 Nagyon közelre mérik Kamala Harrist Trumphoz, de indulásához a demokrata küldötteket is meg kell nyernie
- 14:37 Az elsőfok szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak ki kell adnia, kik működnek velük együtt
- 14:36 Gombafertőzés támadta meg a Fradi stadionjának gyepszőnyegét
- 06:00 Perrel hajtják be a rendőrségtől a jogos díjaikat az igazságügyi szakértők, mert nem fizetik ki a munkájukat
- 07:33 Így reagáltak a világ vezetői Joe Biden bejelentésére
- 07:41 Véraláfutásos fotót mutatott a jászberényi karateedző volt barátnője, állítása szerint verte a férfi
- 11:46 Sulyok nem tudja támogatni a bírói illetményemeléseket
- 13:57 Lékai-Kiss Ramóna a Hungaroringen fotózkodott a Bridgerton színésznőjével
- 11:39 Úgy megharapta a brit királyi gárda lova a fotózkodó turistát, hogy elájult a fájdalomtól – videó
- 10:55 Órákig nem tudták elhagyni az autósok a pozsonyi AC/DC-koncert helyszínét
- 12:01 Megölte a rátámadó grizzlyt az idős férfi
- 06:27 Kulcsár Edina 10 évvel ezelőtti fotóval emlékezett meg szépségkirálynővé választásáról
- 14:11 Keddtől ismét olcsóbb lesz a benzin
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!