Belföld

Avartüzek voltak a hétvégén Csongrád megyében

Pénteken, szombaton és vasárnap Szeged, Makó, Csongrád, Hódmezővásárhely és Balástya térségében is lángra kapott az elszáradt aljnövényzet, avar.

A tüzek kiterjedése néhány négyzetmétertől a három és fél hektárig terjedt. A tűzoltók minden esetben sikeresen eloltották a tüzet és munkájukat az önkéntesek is segítették.

Vasárnap a Szőregi úton egy villanyoszlop lekötő szekrényében is tűz keletkezett, ott a szegedi tűzoltók avatkoztak be.

Este egy ásotthalmi tanya melléképületének teteje gyulladt ki. A tűz oltásában ruzsai -, illetve a szegedi hivatásos tűzoltók mellett az ásotthalmi önkéntesek is részt vettek. Személyi sérülés nem történt.

Előzzük meg a szabadtéri tűzesetek kialakulását

A szabadtéri tűzek kialakulását a legtöbb esetben az emberi hanyagság, gondatlanság eredményezi. Az egybefüggő száraz füves területeket a jogszabályi tiltás ellenére is meggyújtják, mivel a leghatékonyabb és legolcsóbb megoldásnak ezt tartják.

A tüzek kialakulása miatt a tűzvédelmi törvény alapján a felelősség a tulajdonost, használót, illetve a kezelőt terheli. Aki tüzet okoz, felelős az okozott kárért. Szándékosság esetén a vonulási költségek, jogszabálysértés esetén a tűzvédelmi bírság megfizetésére kötelezhető az illető.

A tűzvédelmi előírások betartásával jelentősen csökkenthető a tűz kialakulásának esélye.

Amennyiben további kérdése lenne, keresse fel a katasztrófavédelem honlapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik