Sport

Gyertyagyújtással emlékeztek Karl Erik Böhnre

A szakember kincset érő mentalitást hozott Győrbe, mellyel maradandót alkotott – emlékezett a szövetségi kapitányról Borkai Zsolt.

Mindössze 48 éves volt, és máris elment közülünk! Számtalan nagy meccsen diadalmaskodott életében, de sajnos a legfontosabb csatát nem nyerhette meg. A betegség legyőzte őt, és fájóan hamar itt hagyott bennünket. Szegényebbek lettünk egy kiváló szakemberrel, egy nagyszerű férfival, igaz baráttal. Két nemzet gyászolja őt, hiszen Norvégia mellett Magyarország is szívébe zárta őt.

Amikor Karl Erik Böhn városunkba érkezett, a győriek olyan gyorsan befogadták, megszerették őt, mint amilyen gyorsan megszerette ő a várost, a magyar embereket. A szakember nem jött üres kézzel. Magával hozott egy mentalitást, egy szemléletet, amely frissességet hozott a hazai kézilabdasportba. A magyarok technikai képzettségéhez hozzáadott valami pluszt, amelynek révén a női szakág eredményesebb lett.

Előbb az ETO-val ért el komoly sikereket, aztán a magyar válogatottat vezette vissza a világ közvetlen élvonalába. Sajnos azonban munkája nem teljesedhetett ki, hiszen egy évvel ezelőtt leukémiát diagnosztizáltak nála. A hír mindenkit megrázott. Tudtuk, hogy halálos betegségről van szó, de reménykedtünk.

Reménykedtünk, hogy nem teljesedik be a tragédia, és csodálattal figyeltük, ahogy a kapitány dacol a rákkal, és amilyen emelt fővel, bátran néz szembe a betegséggel. Novemberben aztán nagyszerű híreket kaptunk. Akkor ugyanis úgy tűnt, a mesternek sikerül leküzdenie a kórt. Sajnos az örömünk nem tartott sokáig, karácsonyra kiderült, Karl Erik Böhn gyógyíthatatlan beteg.

Sajnos csak kevés idő adatott neki itt a Földön, de a rövid idő alatt is maradandót tudott alkotni! Beírta nevét a kézilabda-történelem lapjaiba, és beírta nevét a szívünkbe.

Nyugodj békében Karl Erik Böhn! Emléked megőrizzük, és továbbvisszük mindazt, amit tanítottál nekünk! – zárta sorait Győr polgármestere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik