Belföld

Erdő Péter fontos vatikáni megbízást kapott

Ferenc pápa őt kérte fel a jövő októberre meghirdetett rendkívüli szinódus előkészítésére.

A szinódusokon a kiválasztott püspökök a világ minden tájáról véleményt cserélnek egy-egy témáról, hogy gondolataikkal tanácsot nyújtsanak a pápai döntések meghozatalához. Ferenc pápa október 8-án jelentette be, hogy a püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlését jövő október 5. és 19. között A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel hívja össze.

Fotó: MTI

Az előkészítés irányítója

Erdő Pétert, bíborost, esztergom-budapesti érseket, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökét nevezte ki az előkészítő munka főrelátorává. – A beérkező előkésztő anyagokból össze kell állítani egy okmányt, amelynek az ismertetésével kezdődnek a szinódus megbeszélései – ismertette feladata lényegét a bíboros a Vatikáni Rádió magyar adásának adott interjújában.

Gyorsított tempóban

Azt is hangsúlyozta, hogy az egyházon belüli jelenlegi „átalakulási időszakban”más lesz a korábbiakhoz képest az előkészítő munka, már csak azért is, mert rendkívül gyors tempóban kell végezni a feladatokat. Éppen ezért – tette hozz Erdő Péter -, a munka azonnal megkezdődik, a témákat tartalmazó dokumentumokat napokon belül megkapják a püspöki konferenciák. A Magyar Távirati Iroda összefoglalója szerint a jövő évi tanácskozás a családdal kapcsolatos valamennyi lelkipásztori kérdést érintheti, így az elvált és újra megházasodott hívők témáját is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik