Belföld

Tüntetők rohanták le a Fidesz székházát

Káosz: rendőrautó karambolozott, ölben vittek ki egy tüntetőt, a Fidesz felháborodott a történteken.

A civil demonstrálók, akik a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indokolva azt mondták, az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak. Az épületbe nem jutottak be. A helyszínen lévők azt közölték, mindannyian civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe.

A demonstrálók leültek az épület udvarán, ahol kifeszítettek egy “Az alkotmány nem játék” feliratú transzparenst. Többen papírlapokat akasztottak a nyakukba, amelyeken többek között “tisztességes kampányt, szabad választást”, “hajléktalannak lenni nem bűn”, “független igazságszolgáltatást”, “állami önkénytől mentes egyházakat”, valamint “szabad egyetemen szabad tanulást” feliratok olvashatóak.

Néhány perccel akciójuk kezdete után fél tucat rendőrautó is a helyszínre érkezett. Az időközben kinyitott kapun rendőrök mentek be az udvarra, akik az egyik résztvevővel beszéltek a demonstráció céljáról. Egy rendőrautó a Lendvay utca sarkán összeütközött egy másik járművel.

A rendőrség azt kérte a résztvevőktől, hogy ne menjenek be az épületbe, mert azzal szabálysértést követnek el. Az udvaron, az épület bejáratánál kisebb dulakodás alakult ki. Egy embert a rendőrök ölben vittek ki, mert a férfi megpróbált behatolni a székházba. A rendőrök azt mondták, hogy a fiatalember ellenszegült a rendőri intézkedésnek, ezért őt megbilincselték és elszállították a helyszínről.

Az egyik résztvevő újságírónak azt mondta, hogy azért szervezték a hangsúlyozottan békés demonstrációjukat, mert tiltakozni akarnak az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Véleménye szerint annak elfogadásával minden magyar ember jogait korlátozni fogják. Kijelentette, addig akarnak a székháznál maradni, amíg “a gyalázatos módosítást” vissza nem vonják.

A magukat a “Fidesz-székházat elfoglalóknak” nevezők csütörtök délelőtt közleményt juttattak el az MTI-hez, amelyben azt írták, mintegy száz, a negyedik alaptörvény-módosítás ellen tiltakozó állampolgár “elfoglalta a Fidesz-székházat és békés ülősztrájkba kezdett”. Szerintük a Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít, ma Magyarországon az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvényesülnek.

A kormánnyal szembeni ellenállásuk szerintük lelkiismereti kérdés, ezért élnek a polgári engedetlenség eszközével. Kezdeményezésük erőszakmentes, pártoktól független, és minden demokratikus érzelmű honfitársuk szolidaritására számítanak – közölték.

Tudatták: tiltakoznak a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének “szétverése” és az ellen, hogy a Fidesz-KDNP képviselői az Alkotmánybíróság által már alkotmányellenesnek ítélt rendelkezéseket írnak az alaptörvénybe. Tiltakoznak az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolása, és a hallgatók “röghöz kötése”, a hajléktalan emberek “hatósági üldözése”, a “gyermektelen, az élettársként élő és az azonos nemű párok család fogalmából való kirekesztése” ellen. Tiltakoznak továbbá a szólásszabadság, a szabad választások és a független igazságszolgáltatás “korlátozása”, az egyházak közötti diszkrimináció, valamint az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése és 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítése ellen.

Kiállnak amellett is, hogy az új alkotmányt széleskörű társadalmi részvétellel alkossák meg, és népszavazással erősítsék meg – olvasható közleményükben.

Fidesz: senkire sem illik rárúgni az ajtót!

Az agresszió nem elfogadható eszköz – kommentálta a Fidesz azt, hogy csütörtök délelőtt tüntetők hatoltak be a párt budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva.

A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, “ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beengedjük a Fidesz székházába”. Közölték, mindenkinek a véleményét fontosnak tartják és meghallgatják, a véleményszabadság ugyanakkor nem egyenlő az erőszak szabadságával.

“Az agresszió nem elfogadható eszköz a viták rendezésére; ha valaki nem ért egyet a szomszédjával, nincs joga ahhoz, hogy berúgja az ajtaját. A magyar emberek elsöprő többségével együtt a Fidesz úgy gondolja, Magyarország nem kér a baloldal által folytatott, intenzív és immár antidemokratikus gyűlöletkampányból” – olvasható a kommünikében, amelyben a Fidesz hangsúlyozza azt is: az ország 2010-ben “nyolc év káosz és megosztottság után a nyugalomra, az összefogásra, valamint a biztonságra szavazott”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik