Belföld

Nem lesz önkormányzati reform

Nem készül önkormányzati reformokra a miniszterjelölt, de lát lehetőséget a pénzügyi források átcsoportosítására, és csökkentené az egyenlőtlenségeket - Gyenesei István az Országgyűlés szakbizottsága előtt beszélt, ahol végül nem támogatták. Somogy megye vezetője szerint Gyenesei nem lehetne miniszter.

Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előtt elmondta, nem tud több pénzt ígérni a konvergenciaprogram keretei miatt, ám lát még kihasználatlan lehetőségeket. Erősítené a kistérségi önkormányzati szövetségeket, így például több hatáskört, és saját bevételi lehetőséget is kaphatnának. „Sok esetben” kritikusnak látja az önkormányzatok pénzügyi helyzetét, és utalt arra, hogy a települések adóssága mára elérte a 200 milliárd forintot.

Gyenesei beszámol (Fotó: MTI)

Gyenesei beszámol (Fotó: MTI)

A „megye vagy régió” vitájáról az „is-is” álláspontot képviseli, mert úgy látja, hogy a két területi szint a hatáskörök elhatárolásával és a források megteremtésével megfér egymás mellett is.

Végül a bizottság nem támogatta Gyenesei jelölését. A testület 14 igen, 11 nem és 4 tartózkodás mellett nem szavazott bizalmat. Az MSZP igennel, a Fidesz, a KDNP és az MDF nemmel voksolt. A szabad demokrata Gulyás József nemmel szavazott, képviselőtársa Geberle Erzsébet pedig tartózkodott.

Fideszes vádak

Nem lehet a Magyar Köztársaság minisztere, akinek a neve köztörvényes bűncselekményeknél felmerül – mondta Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.

A megyei önkormányzati vezető ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy tájékoztatása szerint Gyenesei István kijelölt önkormányzati miniszter közgyűlési elnöksége alatt visszaélések történtek Somogy megyében.

Gelencsér Attila elmondta: jelenleg öt olyan ügyben folyik nyomozás, amelyekben visszaélések történhettek.
A megyei közgyűlés elnöke szerint éppen ezért nem lehet miniszter az a politikus, akinek a neve köztörvényes bűncselekményekkel hozható összefüggésbe.

Összeszedték az ügyeket

A Fidesz megyei közgyűlési elnökének ismertetése szerint az egyik ügy a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot érinti, és a nyomozást a Baranya megyei rendőrség folytatja. A második eset az ádándi mezőgazdasági szakképző iskola ügye, a harmadik a Segesd és Kutas között található Hertelendy-kastélyé, a negyedik a Somogy Televíziót, míg az ötödik a Somogyi Média Kft.-t érinti – mondta Gelencsér Attila.

Egy ezektől különálló esetet is ismertetett a somogyi közgyűlési elnök. Mint mondta, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház korábban 3,5 milliárd forintos címzett támogatást kapott fejlesztési célokra, majd az összeget szolgáltatásvásárlásként számolta el a megyei önkormányzat.

Gelencsér Attila hangsúlyozta: a közbeszerzési eljárást “előre levajazták”, a szolgáltatást végző vállalkozó és a megyei közgyűlés akkori elnöke előre megállapodott a közbeszerzésről.

Időzítés

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miért csak most láttak napvilágot ezek a 2006 előtti ügyek, illetve milyen volt korábban az ellenőrzés a megyei önkormányzatnál, Gelencsér Attila úgy válaszolt, korábban nem volt ilyen. A történtek esetében folyamatról van szó, most érkeztünk el oda, hogy folynak a vizsgálatok – tette hozzá a Fidesz helyi politikusa.

Lapunk megkereste az ügyben Gyenesei Istvánt, egyelőre sikertelenül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik