Belföld

Hajdúszoboszló lehet az év turisztikai célpontja

hotel-borond(210x140)(1).jpg (hotel, bőrönd, )
hotel-borond(210x140)(1).jpg (hotel, bőrönd, )

A Szállás.hu az ország legjobb szállását és települését keresi.A szoros versenyben most Hajdúszoboszló, Balatonmáriafürdő és Siófok áll az élen.

Meglepő fordulatok

A települések közötti harcban például Balatonmáriafürdő megelőzte Siófokot. A legtöbb szavazatot gyűjtő 10 településből 9 fürdőváros, megyei szinten pedig a somogyi célpontok a legvonzóbbak az elmúlt két hónap több mint 11 ezer voksa alapján. Jelenleg Hajdúszoboszló áll az első helyen az Év Turisztikai Települése címért folytatott versengésben, de szorosan követi Balatonmáriafürdő- írja közleményében a Szállás.hu.

Valószínűleg a verseny elmúlt két hónapjában a turisták mellett a települések lakói is leadták a szavazataikat, így Balatonmáriafürdő előkelő helyezése többek között lakosainak lelkesedését mutatja. A szavazás azonban november közepéig tart, így még a nyaralóknak is van idejük szavazni – mondta a verseny állásával kapcsolatban Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Népszerűbb a Balaton déli partja

Az eddig leadott voksok alapján a fürdővárosok a legvonzóbbak: a TOP10-be a történelmi nevezetességeikről híres városok közül csak Eger tudott bejutni, míg a tízes listán négy Balaton-parti település is található. Az ország keleti részén Hajdúszoboszló mellett még Gyula és Egerszalók közkedvelt célpont, míg nyugaton Hévíz és Zalakaros a legnépszerűbb, a magyar tenger partját figyelmen kívül hagyva.

A verseny jelenlegi állása alapján egyébként a Balaton déli partját tartják vonzóbbnak a szavazók: a megyei összesítést például fölényesen vezeti Somogy megye, míg Veszprém csak a negyedik helyen áll a megye településeire leadott szavazatok alapján. A legkevesebb voksot eddig Nógrád és Tolna megye települései gyűjtötték.

A szálláshelyek is versenyeznek

Az eddigi eredmények alapján nem feltétlenül a legnépszerűbb településeken lévő szállások kapják a legtöbb voksot, jelenleg például az egri Imola Hotel Platán rendelkezik a legtöbb szavazattal – tette hozzá Szigetvári József.

A teljes toplistát ide kattintva nézheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik