Szórakozás

A kis György herceg már most sokat tett a világért

Károly herceg szerint az unokája megszületése még inkább ráirányította a figyelmét, hogy változások szükségesek a bolygó jólétének fenntartásához.

A brit trónörökös kedden, kanadai hivatalos látogatásán beszélt a gazdagok és szegények közti növekvő szakadékból eredő kihívásokról, köztük a nőket és a fiatal lányokat sújtó társadalmi egyenlőtlenségről, valamint a klímaváltozásról.

A társadalmi és környezeti ügyekben igencsak szókimondó walesi herceg arról is beszélt, hogy a világ népességének növekedése nyomán a “víz, az energia és az élelmiszerbiztonság összekapcsolódik”. Hangsúlyozta, olyan közös célokat kell találni, amelyek összhangban vannak a közös szükségleteinkkel.

“Régóta igyekszem hangsúlyozni ezt az összekapcsolódást, amely még inkább a figyelmem középpontjába került azóta, hogy nagyapa lettem” – fogalmazott a brit trónörökös. “Unokáinknak kell majd együtt élniük azokkal a rendkívül súlyos következményekkel, amelyekről ma azt gondoljuk, hogy tudjuk őket egyszerűen kezelni, mintha mi sem történt volna” – tette hozzá. Károly unokája, György herceg – Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegnő közös gyermeke – tavaly júliusban jött a világra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik