Élet-Stílus

Carla Bruni-Sarkozy a Bulgari modellje lesz

carla bruni (carla bruni, )
carla bruni (carla bruni, )

Igaznak bizonyultak a március óta keringő pletykák: Carla Bruni-Sarkozy visszatért a divatvilágba, a volt francia first lady a Bulgari ékszerbirodalom Diva nevű kampányában látható.

Az olasz születésű egykori topmodell Terry Richardson fényképezőgépe előtt pózolt a római fotózáson – írta a The Daily Telegraph című brit lap.

“A Bulgari számomra a szenvedély és az élénk, színes római életkedv jelképe” – mondta Carla Bruni-Sakozy, mielőtt felelevenítette volna nagynénje Bulgari-karkötőjével kapcsolatos emlékeit. “Szerettem azt az ékszert, szerettem az örömöt és a fantáziát, amelyet tükrözött. Arról álmodoztam, hogy egy nap majd én is birtokosa lehetek egy ilyen csodának. Azt mondták nekem, csakúgy mint én, az a karkötő is Olaszországból került Párizsba. Talán emiatt is szerettem” – fogalmazott.

A 45 éves híresség a húszas éveiben olyan márkákat képviselt, mint a Dior, az Yves Saint Laurent és a Chanel. 1997-ben azonban felhagyott a modellkedéssel, hogy zenei pályafutását egyengesse. Első albuma 1999-ben jelent meg és kétmilliós példányszámban kelt el. Carla Bruni 2008-ban ment feleségül Nicolas Sarkozy francia elnökhöz, akitől 2011-ben megszületett kislánya, Giulia. A modellnek van egy fia, Aurélien is, akinek apja Raphael Enthoven filozófus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik