Tech

Falbontásra is használhatjuk ezt a hangrendszert

Ezzel a hangrendszerrel hatalmas házibulikat csaphatunk, csak előtte szóljunk a szomszédoknak.

A Panasonic márkanév hallatán legtöbbünknek tévék, fényképezőgépek, vagy például mikrohullámú sütők jutnak eszünkbe, pedig a japán cég többek közt nagyteljesítményű hangrendszereket is gyárt. Ezek a gettóblaszter jellegű termékek Latin-Amerikában olyan hatalmas népszerűségnek örvendenek, hogy eddig már több mint 1 millió példányt adtak el arrafelé belőlük, idén pedig a mi kontinensünkre is megérkeznek.

 

A frankfurti Panasonic Convention 2015 rendezvényen már ki is tudtuk próbálni az SC-MAX770 típusjelzésű csúcsmodellt, mely elsősorban 3300 W-os RMS, illetve 36300 W-os PMPO teljesítményéről ismerszik meg. A négyutas hangfalban egy 38 centiméteres Ultra Super Woofer (mélynyomó), egy 20 centiméteres Super Woofer, egy 10 centiméteres Woofer és egy 6 centiméter átmérőjű Tweeter, vagyis csipogó található.

 

A 2 GB integrált memóriás készülék fejlett DJ funkciókat vonultat fel, ezenkívül pedig természetesen a Bluetooth és NFC funkcionalitás sem hiányzik belőle, illetve akár okostelefonról vagy tabletről is vezérelhetjük, és nyomhatjuk a különböző effekteket az éppen lejátszott zenékre. Az enyhén giccses fényeffektekkel operáló Panasonic SC-MAX770 ára körülbelül 300 ezer forint magasságában fog mozogni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik