Tech

Bármit felokosít a pendrive méretű apró számítógép

Ebből a miniatűr számítógépből akár több darab is elfér egyszerre a tenyerünkben.

A Google által a közelmúltban bejelentett ChromeCast ugyebár nem más, mint egy pendrive méretű tévéokosító kütyü, melyet bármilyen HDMI-portra rádugva fejlett streaming és mirroring szolgáltatásokat érhetünk el. Míg a szuperolcsó ChromeCast tudása lényegében ennyiben ki is merül, a most debütált Chromebit révén lényegében bármilyen kompabililis kijelző pillanatok alatt komplett Chorme OS-alapú számítógéppé varázsolható.

 

Az Asus által a nyár folyamán piacra dobandó Chromebit egyik oldalán egy normál HDMI-csatlakozó található, borítása pedig egy Rockchip 3288-as chipsetet rejt maga alatt. A négy darab Cortex-A17-es processzormag és a Mali-760-as grafikusgyorsítótól ugyan nem várható el világbajnok teljesítmény, ahhoz viszont tökéletesen elegendő lehet ez az SoC, hogy például a webet böngésszük, hogy emaileket olvassunk, vagy hogy dokumentumokat kezeljünk.

 

A 2 GB RAM-mal és 16 GB flashmemóriával felvértezett, többféle divatos színváltozatban készülő újdonság másik végén egy hagyományos USB 2.0 port kapott helyet, melynek révén egért, billentyűzetet, illetve pendrive-ot is csatlakoztathatunk hozzá. Említést érdemel továbbá az ac szabványú Wi-Fi, a 4.0-ás Bluetooth, illetve az ígéretek szerint 100 dollár alatt maradó fogyasztói ár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik