Tech

Internetes csalás: külföldi munka ígéretével vertek át többeket

A világhálón meghirdetett álláslehetőség kamu volt, az előre kifizetett összegekkel pedig eltűnt a csaló.

Tanulságos történetet osztunk meg, hogy ha bárki hasonlóval találkozik a világhálón, elővigyázatosabban reagálhasson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást H. János 54 éves budapesti lakos ellen. A férfi 2013 áprilisában több embernek egy német kozmetikai cégnél ajánlott raktári munkát egy internetes oldalon. A felek telefonon megbeszélték a részleteket, majd H. János tájékoztatta a sértetteket, hogy a kiutazást, valamint a külföldi szállás kaucióját előre ki kell fizetniük és ezek után megkapják a munkaszerződést.

Miután a munkaajánlatra jelentkezők átutalták részére a kért összeget, a férfi elérhetetlenné vált. Az elkövetőt a nyomozók azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. H. János a bűncselekmény elkövetését elismerte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága a nyomozást befejezte és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Természetesen a tanulság ugyanaz, amit már sokszor leírtunk, de nem lehet elégszer hangoztatni: az interneten arc nélkül, valós igazoló információk nélkül ígérgető, csábító lehetőségeket kínáló idegeneknek tilos pénzt utalni, vagy adatainkat megadni – mindig ellenőrizzük le, kivel állunk kapcsolatban, a sokszoros biztosítás miatt még sosem ugrott semmilyen valós állásajánlat, a fordítottját viszont a jelenlegi esthez hasonlóan sokan megszenvedték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik