Tech

Magyar fejlesztőcégek menni Las Vegas

Három feltörekvő hazai cég is megmutatja magát a januári Consumer Electronic Show-n.

Január 6-án indul a jövő év első globális technológiai kiállítása, a Consumer Electronic Show. A techipar hagyományosan a Las Vegasban rendezett eseménnyel nyitja az évet, ilyenkor mutatják be a legújabb fejlesztéseket, termékeket, technológiákat, és már itt körvonalazódik, mik lesznek az év “tech-divatjai”. A legnagyobb vállalatok mellett persze fontos lehetőség a show azoknak a feltörekvő cégeknek is, akik itt tudják bemutatni saját fejlesztéseiket az ipar legbefolyásosabb szereplőinek, befektetőinek.

A mostani rendezvényen három magyar cég is megpróbálkozik az illetékesek figyelmének felkeltésével. A Leonar3Do már veteránnak számít, negyedszer lesz kint a CES-en: a 3D tervezést és modellezést teljesen új alapokra helyező magyar fejlesztőcég a már számos nemzetközi sikert elérő virtuális háromdimenziós tervezőeszköze után most a Leopoly! nevű szoftverét mutatja be, amely 3D nyomtatásban készülő tárgyak megrajzolásában, modellezésében segít, üzleti verziójával pedig bármilyen cég könnyen saját 3D nyomtató és tervező alkalmazást indíthat el.

Az elsősorban nemzetközi piacokra dolgozó, navigációs szoftvereket és alkalmazásokat készítő GPS Tuner szintén nem először állít ki a rendezvényen. A cég több országban kerékpáros navigációs szoftverrel és integrált e-kerékpár megoldásával piacvezetőnek számít, de fejlesztenek túrázók és autósok számára is navigációs alkalmazásokat.

A harmadik magyar versenyző a Tep nevű alkalmazással indul, amely az egyre nagyobb divatot jelentő fitnessalkalmazások világát ötvözi a játékokkal. A tamagocsival kevert sport-tracker alkalmazás célja, hogy aktív életmódra szoktassa a felhasználót azáltal, hogy nyomon követi különféle sporttevékenységeit, és az eredményeinkkel virtuális háziállatunk ellátásáról gondoskodhatunk. Las Vegasban a Tep androidos változatát mutatják be egy nyereményjátékkal egybekötve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik