Tech

Mit rejt magában az iPad Air 2?

Most végre kiderült, hogy pontosan milyen hardver található az Apple új tabletében.

Az Apple által néhány napja bejelentett második generációs iPad Airről napvilágot látott az első Geekbench teszteredmény, mely nagyon is beszédes. Kiderül belőle többek közt, hogy a RAM a várakozásoknak megfelelően immár nem 1, hanem 2 GB kapacitású, ezenkívül pedig arra is fény derült, hogy a duplamagos 1,3 GHz-es processzor helyett ezúttal már egy hárommagos 1,5 GHz-es egységet kapunk. Ennek köszönhetően az iPad Air 2 kiváló, egész pontosan 4477 pontos eredménnyel zárta a tesztet, és bebizonyosodott, hogy az új tablet minden további nélkül alkalmas lesz arra, hogy a közeljövőben várhatóan frissítés formájában érkező többablakos üzemmódot zökkenőmentesen kezelje.

A 240×169,5 milliméter felületű újdonság vastagsága mindössze 6,1 milliméter, miközben kiviteltől függően alig 437, illetve 444 grammot nyom a mérlegen. A készülék előlapját változatlanul egy 9,7 colos képátlójú és 2048×1536 pixeles felbontású IPS LCD érintőkijelző uralja, melynek pixelsűrűsége 264 ppi. A display egy új bevonatot kapott, melynek révén a nem kívánt tükröződések több mint 50 százalékkal csökkenthetők. A minden körülmények mellett villámgyors működésre a vadonatúj 64 bites Apple A8X chipset jelenthet garanciát, melynek CPU-ja 40 százalékkal, a GPU-ja pedig 2,5-szer lett gyorsabb az elődjénél.

Az integrált flashmemória kiviteltől függően 16, 64, illetve 128 GB kapacitású. Újdonság a TouchID ujjlenyomatszenzor, a hátoldali főkamera felbontása pedig 5-ről 8 megapixelre nőtt: az f2,4-es fényerejű objektíves fényleső Full HD videókat, 120 fps-es lassított mozgóképeket, illetve time-lapse videókat is képes rögzíteni. Említést érdemel továbbá a továbbfejlesztett frontkamera, az a/b/g/n/ac szabványú szupergyors Wi-Fi (MIMO), az LTE mobilnet, a Bluetooth 4.0, a 8600 mAh kapacitású akkumulátor, illetve a mintegy 10 órás üzemidő. A hivatalos Apple Store-ban nemrégiben felbukkant újdonság legolcsóbb példánya, a 16 GB-os Wi-Fi-s modell 164990 forintba kerül, a 128 GB memóriával és mobilnettel felvértezett csúcsmodell pedig 234990 forintot kóstál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik