Tech

Nyomott áron támad az új Asus tablet

Az Asus ezúttal egy széles rétegek számára elérhető új táblagéppel rukkolt elő.

Az Asus MeMO Pad 10 (Me103K) típusjelzésű újdonság kapcsán először az árról kell említést tennünk: a készülék árcéduláján 199 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 48 ezer forintos ár olvasható. No persze ez a mi kontinensünkün szokás szerint 199 eurót, vagyis körülbelül 61 ezer forintot jelent, de még így is korrektnek mondható, ha egy nagy és neves gyártó 10 colos tabletéről van szó.

Az újdonság előlapjára egy egész konkrétan 10,1 colos képátlójú és 1280×800 pixeles felbontású IPS érintőkijelző került, melynek pixelsűrűsége 149 ppi. A Snapdragon S4 Pro chipsetben négy darab 1,5 GHz-es órajelű Krait processzormag található, a RAM 1 GB kapacitású, a 8 GB integrált flashmemória pedig miniatűr memóriakártyák révén bármikor egyszerűen bővíthető.

 

A 256x174x9,9 milliméter méretű, illetve 525 gramm tömegű, fekete és fehér színváltozatban gyártott tablet kapcsán említést érdemel még az Android 4.4 (KitKat) operációs rendszer, a b/g/n szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, az 5 és 0,3 megapixeles kamerák, a GPS-vevő, a sztereó hangszórók, illetve a 9,5 órás üzemidő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik