Mobil

Android erőviszonyok: végre felbukkant a Lollipop

Lássuk, hogy jelenleg mely verziók dominálnak leginkább az androidos készülékek táborában!

A Google által publikált legfrissebb adatok szerint jelenleg egyértelműen a 2013 októberében bejelentett Android 4.4, vagyis a KitKat fut a legtöbb androidos okostelefonon, illetve tableten. Az Android 4.4 részaránya immár nem kevesebb mint 39,7 százalékra tehető, vagyis elmondható, hogy tízből lényegében négy kütyün ez a verzió teljesít szolgálatot. A KitKat két hónappal korábban egyébként még csak 33,9 százalékon állt.

A képzeletbeli dobogó második fokára az Android 4.2.x (Jelly Bean) léphet fel a maga 19,8 százalékos piacrészével, a bronzérem birtokosa pedig a jelenleg mintegy 18,4 százalékos részesedéssel rendelkező Android 4.1.x (Jelly Bean). Ezt követően a 7,4 százalékos Android 2.3.x (Gingerbread), a 6,4 százalékos Android 4.0.x (Ice Cream Sandwich), illetve a 6,3 százalékos Android 4.3 (Jelly Bean) következik a sorban. A vadonatúj Android 5.0 (Lollipop) most először került bele a statisztikába: a legfrissebb nyalóka piacrésze jelenleg mintegy 1,6 százalékra tehető.

Amennyiben egyébként összeadjuk az összes Jelly Bean piacrészét, akkor kiderül, hogy ez a kiadás bizony még mindig 44,5 százalékos kombinált részesedéssel rendelkezik, és csak két hónapja csökkent először 50 százalék alá a piacrésze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik