Tech

Vezetés közben az SMS-diktálás is veszélyes

Szakértők szerint optimális esetben a volán mögött ülők egyáltalán nem foglalkoznak üzenetek küldözgetésével.

Hányunkkal fordult már elő olyan helyzet, hogy éppen autóvezetés közben kaptunk egy fontos elektronikus levelet, vagy SMS-t, melyre haladéktalanul válaszolnunk kellett, és ehhez bizony nem álltunk félre az út mellé? Az ilyen és ehhez hasonló helyzetek nagyon komoly veszélyeket hordoznak magukban, de mi van akkor, ha az üzeneteket nem gépeljük, hanem diktáljuk vezetés közben?

Amerikai kutatók összehasonlították egymással, hogy hogyan alukul a sofőrök reakcióideje akkor, ha okostelefonjukon gépelnek be egy adott szöveget, és akkor, ha ugyanezt a szöveget nem gépeléssel, hanem a Google Glass okosszemüvegnek diktálva juttatják el a címzettnek. Bár az utóbbi esetben az üzenetküldés ugyebár elméletileg sokkal kevésbé vonja el a figyelmet a vezetéstől, a kutatók megállapították, hogy a reakcióidő romlását illetően nincs lényeges különbség a két helyzet között. Vagyis elmondható, hogy bár diktálás közben mind a két kezünk a kormányon marad, a gondolataink ilyenkor is valahol távol járnak, ami adott esetben igen komoly veszélyeket rejt magában.

Egy másik független felmérés szerint egyértelműen a szövegdiktálás vonja el leginkább a figyelmet a vezetéstől, melyet a kihangosítós telefonálás, az autóban ülőkkel folytatott beszélgetés, a hangoskönyvek hallgatása, illetve a rádióhallgatás követ a sorban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik