Mobil

HTC Desire 620: nagy kijelző, nyomott ár

Középkategóriában érkezik a tajvani gyártó legfrissebb telefonja, ami leginkább ár-érték arányban teljesít kiválóan.

A HTC idén februárban a barcelonai Mobil Világkongresszuson jelentette be a Desire 610-es okostelefont, melynek most Desire 620 néven mutatkozott be a közvetlen utódmodellje. A gyártó hazai piacán kicsit korábban bejelentett, nemzetközi formában viszont csak most debütált újdonság elsősorban remek ár-érték arányáról ismerszik meg.

A háromféle színben érkező készülék előlapján egy 5 colos képátlójú és 1280×720 pixeles felbontású érintőkijelző található, a motorháztető alatt pedig egy Qualcomm Snapdragon 410-es chipset kapott helyet, a maga négy darab 1,2 GHz-es órajelű processzormagjával. A RAM 1 GB kapacitással bír, a 8 GB-os integrált memória pedig parányi microSD memóriakártyák révén bővíthető. A főkamera 8 megapixeles felbontású, a frontkamera 5 megapixeles, ezenkívül pedig említést érdemel többek közt a 2100 mAh kapacitású akkumulátor, az LTE mobilnet, a Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, a GPS-vevő és az NFC támogatás.

Az Android 4.4 (Kit Kat) szoftveres, Sense 6 felhasználói felületű HTC Desire 620 pontos ára egyelőre ismeretlen, mindenesetre a gyártó azt ígérte, hogy a készülék kedvező áron lesz kapható. A forgalmazás a jövő év első negyedévében fog megkezdődni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik