Mobil

Teszten a legmenőbb okosított karóra

A karóra gyártásba nem éppen tegnap kezdett Casio egyik legkomolyabb modelljét fogtuk vallatóra.

Az LG és a Samsung már a 2000-es évek végén is árult mobil funkciókkal megspékelt karórákat, az okosóra forradalom azonban csak a tavalyi évben kezdődött el. Az azóta eltelt hónapokban több tucatnyi ilyen termék látott napvilágot: ezen modellek közös vonása, hogy sokkal inkább akarnak kütyük lenni, mint hagyományos értékeket képviselő órák. Pontosan emiatt sokan ódzkodnak az okosóráktól, és teszik ezt tulajdonképpen teljes joggal. A fényt annak a bizonyos alagútnak a végén a Moto 360, illetve a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt LG G Watch R jelenti, mely körszámlapos okosórák végre nemcsak okosak, hanem szemrevalók is egyben. Jelen tesztalanyunk ugyancsak egy körszámlapos delikvens, előlapját azonban nem kijelző, hanem hagyományos analóg mutatók uralják. Íme egymás mellett a Casio Edifice EQB-500DC, az LG G Watch R, a Samsung Gear S, illetve a Huawei TalkBand B1.

 

Okosított karóra
A keresztségben Casio Edifice EQB-500DC nevet kapott modell nem egy hagyományos értelemben vett okosóra, hanem sokkal inkább egy okosított normál karóra. Magyarul ezúttal nem a hatalmas felbontású kijelző, a sokmagos chipset és a nagykapacitású memória kerül fókuszba, hanem sokkal inkább az analóg időkijelzés, a makulátlan minőség, a maszkulin megjelenés, illetve az időtálló értékek. A nálunk járt EQB-500DC teljes egészében fekete színben pompázik, aki pedig ezüstben szeretné hazavinni ugyanezt a terméket, annak az EQB-500D típusjelű modellt kell keresnie a boltok polcain.

 

Minőség
A köralakú tokozást kapott karóra 52×48,1×14,1 milliméter méretű, tehát az átlagnál mindenképpen nagyobb, de nem is ez a leginkább meglepő tulajdonsága, hanem sokkal inkább az egyetlen gramm híján 200 grammos tömege (G Watch R: 62 gramm). Ennek az órának a viselése bizony már abszolút férfi munka, no nem mintha egy ilyen karakteres designt kapott kronográfért a gyengébbik nem képviselői tömött sorokban állnának sorba. Gagyi műanyaggal sehol sem találkozhatunk, vagyis mind a tokozás, mind az óra többi alkatrésze minőségi nemesacélból készült, az óralapot pedig kristályüveg borítja. Természetesen a vízállóság is adott, vagyis az órának meg sem kottyan egy esetleges 100 méteres mélységben történő laza kis búvárkodás.

 

 

Felszereltség
Mivel érintőkijelző nyista, logikus, hogy az oldalélek nem csupaszok, hanem gombokkal rendesen meg vannak pakolva. Baloldalt két nyomógombot helyeztek el a fejlesztők, az ellentétes oldal pedig két nyomógombnak, illetve egy kihúzható tekerőgombnak ad otthont. Az ezekre a gombokra kirótt tetemes funkciómennyiséget szinte lehetetlen észben tartani, főleg a kezdeti időkben, de szerencsére adott egy tizenhat oldalas kezelési útmutató, illetve az óra hátlapján is fel vannak tüntetve a gombok főbb funkciói. Az akkumulátor egy feltöltéssel mintegy 7 hónapos üzemidőt képes biztosítani, átlagos napi négy okostelefonos szinkronizáció mellett, de nem kell aggódni, mert napenergiával is “etethető” a kicsike. Erős napfény mellett 3 óra napozás kell ahhoz, hogy a teljesen üres akksis óra mutatói életre keljenek, a teljes töltöttség pedig körülbelül 36 órányi napozással érhető el.

 

 

Funkciók
Az előtérben lévő három mutató logikusan elsősorban a pontos idő jelzésére hivatott, ezenkívül pedig a háttérben négy további kisebb óralap található. A középen felül lévő egy 24 órás mutató, a baloldali kisóra egy másik időzóna idejét mutatja és hozzá van csatolva egy miniatűr 24 órás mutató is. A jobbalsó szekcióban található a szokásos dátumkijelzés, illetve egy mutató, mely alaphelyzetben az aktuális nap angol nevének kezdőbetűjére mutat. A hagyományos naptár (2000-2099), stopper és ébresztő funkciók természetesen nem hiányozhatnak a fedélzetről, az igazi extra pedig az okostelefonokkal történő összekapcsolási lehetőség, melyről nem meglepő módon a széles körben elterjedt Bluetooth vezeték nélküli technológia gondoskodik. Íme egymás mellett a Casio Edifice EQB-500DC és az LG G Watch R:


 

 

Okosságok
iOS 7-es vagy újabb, illetve Android 4.3-as vagy újabb szoftveres okostelefonokra a megfelelő áruházakból pillanatok alatt letölthető a Casio Watch+ nevezetű alkalmazás, melynek révén aztán első körben össze kell párosítani egymással az órát és a mobilunkat. A kapcsolat létrehozásához ezt követően egyszerűen csak a jobbalsó gombot kell lenyomni körülbelül 0,5 másodpercig, melynek hatására a másodperc mutató először R, majd pedig BT állásba pörög. Ha felépült a kapcsolat, akkor megtehetjük többek közt azt, hogy a pontos időt átmásoljuk a telefonról a karórára, ezenkívül pedig a több mint 300 nagyváros időzónáját is áttölthetjük az órára, az ébresztési időpontokról nem is beszélve. A készülék havonta maximum 15 másodperces késhet vagy siethet, azonban az előre definiált automatikus szinkronizálási időpontok révén megoldható, hogy mindig a pontos időt lássuk rajta.

 

Extrák
Az autósportok kedvelőinek lehetőségük van arra, hogy kiválasszák a világ legismertebb versenypályáit, majd pedig az azon történő száguldást és időmérést követően megismerkedjenek a remélhetőleg folyamatosan javuló tendenciát mutatói köridejeikkel és átlagsebességeikkel, melyek egy gombnyomással az óráról a telefonra másolhatók. A telefonkereső funkció akkor lehet hasznos, ha a csuklónkon ott az óra, de a telefont valahol elhagytuk az aktakupacok között, ilyenkor ugyanis hangjelzésre bírható rá a mobil. Lehetőség van továbbá arra, hogy beállítsunk öt különböző e-mail fiókot, és ezt követően a karóra képes jelezni, hogy van-e új levelünk, még pedig egy egyszerű van/nincs mutatóállással. Nem mondanám, hogy ez a világ legszofisztikáltabb levelezési notifikációs megoldása, de a semminél azért mindenképpen több. Ha minden vezeték nélküli adatátvitelt le szeretnénk tiltani, nincs más dolgunk, mint Airplane módba kapcsolni az órát.

 

 

Konklúzió
Amennyiben a hagyományos értékeket képviselő, minőségi fém kronográfok dobogtatják meg a szívünket, és bárminemű kontrasztos érintőkijelzőnél többre értékelünk egy kupacnyi analóg mutatót, akkor a néhány okostelefonos funkcióval megspékelt Casio Edifice EQB-500DC-t pontosan nekünk találták ki. A japán gyártó egyedi fémdobozban szállított újdonsága az összes jelenlegi okosóránál fényévekkel jobban néz ki és sokkal férfiasabb megjelenésű is azoknál, azt a békát viszont mindenképpen le kell nyelnünk, hogy a hagyományos okosóra funkciók többsége ezúttal hiányzik a fedélzetről, vagyis valamit valamiért. És akkor a végén jöhet az árkérdés: cikkünk írásakor 123500 forintos áron kapható az EQB-500DC. Nem kevés pénz ez, hiszen ezért az összegért már egy magában komplett mobilt rejtő Samsung Gear S-t is kaphatunk, 80-90 ezer forintért pedig a miénk lehet egy LG G Watch R, de ezek a trendi termékek ugyebár nem pont azoknak készültek, akik egy Casio Edifice EQB-500DC-t szeretnének ott látni a karácsonyfa alatt.

Casio Edifice EQB-500DC
Pozitívum: kiváló minőség, nemesacél alapanyagok, szemrevaló kronográf design, vízálló kivitel, világóra, naptár, stopper, ébresztő, okostelefonos funkciók, Bluetooth adatátvitel, napelemes tölthetőség.
Negatívum: egy valódi okosóránál jelentősen kevesebbet tud, nagy tömeg, bonyolult kezelhetőség, Windows Phone mobilokkal nem kompatibilis, relatíve magas ár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik