Mobil

Itt a Samsung Galaxy A5: szupervékony fémmobil

A dél-koreai gyártó legfrissebb okostelefonja elérhető áron kínál prémium minőséget.

A Samsung a nyáron leplezte le a teljesen plasztik életérzéssel végre szakító, fémkeretes Galaxy Alphát, melynek most Galaxy A5 néven mutatkozott be a hasonlóan jó minőségű, de jelentősen olcsóbb kistestvére. Bár a konkrét árral kapcsolatban egyelőre még nem nyilatkozott a vállalat, azt azért tudni lehet, hogy az unibody fémházas Galaxy A5-öt elsősorban a középkategóriás okostelefonra vágyó fiatal vásárlóknak szánják.

A 139,3×69,7×6,7 milliméter méretű, illetve 123 gramm tömegű újdonság előlapján egy kereken 5 colos képátlójú Super AMOLED érintőkijelző található, mely elsősorban 1280×720 pixeles felbontásáról, illetve 294 ppi-is pixelsűrűségéről ismerszik meg. A megfelelő számítási teljesítményről egy négymagos 1,2 GHz-es chipset gondoskodik, mely 2 GB RAM, illetve 16 GB belsőmemória társaságát élvezi, ezenkívül pedig microSD memóriakártyás bővítési lehetőséget is kapunk.

 

A Cat 4-es LTE mobilnet révén maximum 150/50 Mbit/s-os sebesség érhető el, ezenkívül pedig említést érdemel még a 42/5,76 Mbit/s-os HSPA+, az a/b/g/b szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, az NFC támogatás, a GPS-vevő, a 13 és 5 megapixeles kamerák, valamint az Android 4.4 (KitKat) operációs rendszer. A többféle színváltozatban készülő Samsung Galaxy A5 forgalmazása novemberben kezdődik meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik