Tech

Víz alatti képek a nem vízálló Canonnal

Immár semmi akadálya annak, hogy remek víz alatti fotókat/videókat készítsünk a PowerShot G7 X-szel.

A Canon a szeptemberi Photokina szakkiállításon leplezte le a nagyméretű szenzort kompakt vázban felvonultató PowerShot G7 X digitális fényképezőgépet, mely alaphelyzetben nem vízálló, a Fantasea által most bejelentett új búvártok révén azonban villámgyorsan azzá tehető. A különleges szigeteléseket felvonultató tok felapplikálását követően akár 60 méteres vízmélységben is fotózhatunk vagy videózhatunk, igaz ennek alaposan megkérik az árát. A 725 gramm tömegű Fantasea PowerShot G7 X búvártok ára ugyanis nem kevesebb mint 719 dollár, vagyis átszámítva mintegy 202 ezer forint. Érdekesség, hogy maga a fényképezőgép ennél némileg olcsóbb, az ugyanis “csak” 699 dollárba (196 ezer forint) kerül – a komplett szett ára ennek megfelelően mintegy 400 ezer forint.

 

A PowerShot G7 X a gyártó első olyan kompakt digitális fényképezőgépe, melybe 1 colos méretű képérzékelő került. A BSI-CMOS technológiájú szenzor egész konkrétan 13,2×8,8 milliméteres felülettel rendelkezik, és ezen a felületen 20 millió képpont sorakozik egymás mellett. A nagyteljesítményű Digic 6 képfeldolgozó processzort kapott újdonság révén maximum 5472×3648 pixeles felbontású felvételek készíthetők, 4:3, 3:2, illetve 16:9-es képarány mellett, a fényérzékenység pedig ISO125 és ISO12800 között állítható. Az igen komoly, f1,8-2,8-as fényerejű objektív alaphelyzetben 24 milliméteres nagylátószöggel bír, melyhez 100 milliméteres tele állás társul, ily módon pedig az optikai zoom 4,2-szeres nagyításra képes.

 

A mozgatható érintőkijelző 3 colos képátlóval és 1,04 millió szubpixellel rendelkezik, elektronikus képkeresőt viszont nem találunk mellette. A villámgyors élességállításról egy harmincegy AF-pontos autofókusz rendszer gondoskodik, ezenkívül pedig említést érdemel még a fejlett optikai képstabilizátor, az integrált ND-szűrő, a maximum 60 képkocka/másodperc sebességre képes Full HD videófelvevő, a 6,5 fps-es sorozatfelvevő, illetve az integrált Wi-Fi és NFC. A 103x60x40 milliméter méretű Canon PowerShot G7 X tömege 304 gramm.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik