Mobil

Olcsó csúcsmobilt villantott a Nokia Berlinben

Természetesen a Microsoft sem hiányozhat az IFA helyszínéről, megnéztük az új Lumia bemutatkozását. Elérhető árú csúcsmobil, középkategóriás készülék, és új technológia is szerepelt a programban.

A Microsoft ma reggel nem az IFA területén, hanem egy “külsős” berlini helyszínre hívta össze a nemzetközi sajtó képviselőit, így többek közt minket is. Enyhén off-topic, mindenesetre tény, hogy a Nokia mobil üzletágát nemrégiben felvásárolt amerikai mamutcég szervezésben nagyon profi, hiszen remek Wi-Fi, villámgyors vezetékes net és hálózati töltőaljzatok fogadták az újságírókat. A rebarbara nektárról nem is beszélve…

De azért maradjunk a lényegnél. Elsőként arról esett szó, hogy a Windows Phone platform a közhiedelemmel ellentétben nem szenved hiányt alkalmazásokban, melyekből immár 320 ezer példány érhető el a kapcsolódó Áruházban. Rendben, ez nem kevés, és a fontosabb appok nagyjából már mind kijöttek WP-re, de a nagy riválisok ennél azért még mindig sokkal nagyobb kínálattal rendelkeznek. Ezt követõen a Cortana személyi asszisztensben rejlő lehetőségeket demózták, melynek szépséghibája, hogy a szolgáltatás magyarul jó ideig még egész biztosan nem ért.

Megtudtuk, hogy a cég következõ fontos frissítése Lumia Denim néven várható, és egyik fontos újdonsága, hogy jelentősen felgyorsítsa a kamera működését (leginkább a indítási idő és a képek közötti feldolgozási idő rövidül egyebek mellett). Ezután egy kis 4K kamerademó következett: az Ultra HD videófelvevő másodpercenként 24 képkocka 24 sebességű, remek videókat rögzít, melyek minden egyes 8 megapixeles fotója jól mutat (legalábbis a demózott Lumia 930-on és 1520-on mindenképp). A Lumia Denim az év utolsó negyedévében az összes WP8.1-es Lumiára elérhető lesz frissítésként.

Hardver-fronton a legfontosabb újdonság a Nokia Lumia 830, mely a vállalat szerint az első igazán elérhető árú csúcskészülék. Az újdonságban a világ legvékonyabb optikai képstabilizátora kapott helyet, mely a Zeiss optika és a 10 megapixeles szenzor társaságát élvezve kiváló képminőséget biztosít – legalábbis az ígéretek szerint. Láthattunk egy összehasonlítást is, mely rossz fényviszonyok mellett szemléltette, hogy a Lumia 830 kamerája milyen lazán veri a sokkal drágább iPhone 5s fénylesőjét. Megújult a kamera kezelőfelülete, számos új funkció érkezett, ezenkívül pedig a megosztási lehetőségek száma is gyarapodott. A négymagos Snapdragon processzorral szerelt, 8,5 milliméter vastag és 150 grammos Lumia 830 energiaellátásáról egy 2200 mAh kapacitású akku gondoskodik, ezenkívül pedig egy új vezeték nélküli töltőt is leleplezett a Microsoft. És a legjobb, hogy a még ebben a hónapban boltokba kerülő Lumia 830 jelentősen olcsóbb a riválisainál, árcéduláján ugyanis 330 eurós összeg lesz olvasható.

Árban ennél lejjebb is megy a Microsoft, ugyanis az LTE-képes Lumia 735-öt és a 3G-képes Lumia 730 Dual SIM-et is bejelentette, mely újdonságok kapcsán hosszas előadást hallhattunk arról, hogy a két készülék és a Lumia Selfie app segítségével milyen király szelfifotók készíthetők. Az említett alkalmazással egyébként a Lumia mobiloknak mind az elülső, mind pedig a hátsó kamerájával szelfizethetünk. A Lumia 735/730 frontkamerájának remek minőségét és nagylátószögét Skype videóhívások esetén is hasznát vehetjük. A Microsoft mostantól egyébként minden új Lumiát vásárló számára 3 hónapos Skype Worldwide Unlimited előfizetést ad ajándékba. A 735-ös modell ára 219 euró, a 730-as változatért pedig 199 eurót kérnek majd.

Egyelőre ennyit tudunk gyorsjelentésként írni a Microsoft mai bejelentéseiről, most pedig rohanunk, hogy kezünkbe vegyük a pár perce bejelentett vadonatúj termékeket, igyekszünk hamarosan közeli saját fotókat is mutatni róluk. (Frissítés: az első képet gyorsan ki is lőttük a cikk végére)

Munkatársunk a berlini technológiai kiállítás, az IFA helyszínéről tudósít. A Technet további, friss IFA-híreiért kattintson ide, a kiállítás mobilos újdonságait pedig a Mobilporton gyűjtjük folyamatosan.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik