Mobil

Teszt: a legpofátlanabb iPhone 6 másolat

A Lenovót sok mindenért szeretjük, de azért kevésbé, hogy ezúttal ennyire nyilvánvalóan lenyúlták az almás mobil külcsínjét.

A Lenovo az elmúlt néhány hónapban abszolút egyértelművé tette, hogy bizony nagyon is komolyan gondolja ezt az okostelefon piaci nyomulást. A kínai gyártó ugyanis ezen időszakban jó néhány igen korrekt készüléket tett le az asztalra, nem mellékesen pedig a Google-től megvásárolta a Motorolát, melynek köszönhetően a Samsungot és az Apple-t követően rögtön a világ harmadik legnagyobb smartphone gyártójává avanzsált. A Lenovo kínálatából legutóbb a minden hájjal megkent felsőkategóriás Vibe Z2 Prót mutattuk be, ezúttal pedig a középkategóriában versenyző S90-et, vagy más néven a Sisley-t fogjuk vallatóra.

 

 

Design
Nincs mit szépíteni, a novemberben bejelentett Lenovo S90 formaterve szinte teljes egészében a szeptemberben leleplezett Apple iPhone 6 külcsínjére hajaz. Nem tudni miért volt szükség erre a teljesen egyértelmű másolásra, hiszen a közelmúltban érkezett Lenovók egyedi formatervével semmi probléma sem volt, sőt, az indusztriális designt nagyon is szerettük, erre most itt ez az almás mobil másolat. No, persze kisebb-nagyobb különbségek itt-ott felfedezhetők a két telefon külseje között, de csak éppen annyi, hogy az Apple ne tudja rögtön bíróságra vinni az ügyet. Érdekesség, hogy az S90 és az iPhone 6 is pontosan 6,9 milliméter vékony, és mindkét fémházas telefon 129 grammot nyom a mérlegen. A kínai jövevény azonban némileg nagyobb amerikai társánál, mind hosszúság, mind szélesség tekintetében, ami ugyebár a nagyobb kijelző számlájára írható. Szerencsére azonban ez még nem a kőkemény phablet kategória, vagyis a Sisleyt akár egy kézzel is jól lehet kezelni és bármikor egyszerűen zsebre lehet vágni.

 

 

Felszereltség
A fehér/ezüst, szürke, pink, narancssárga és kék színváltozatban gyártott, abszolút minőségi Lenovo S90 unibody kialakítású, vagyis házilagosan a garancia elvesztése nélkül nem bontható meg. Baloldalt található a kipöckölhető SIM-tálca, mely két darab microSIM-et képes magába fogadni, az ellentétes oldal pedig a hangerőállító gombpárnak, illetve az on/off gombnak ad otthont. Felül keresendő a szokásos jack dugalj, az alsó élen pedig két szépséges csavarra, egy fedetlen microUSB-portra, illetve kétszer tizenhat apró lyukra lehetünk figyelmesek. Mivel a készülék igen karcsú, nem meglepő, hogy az akksi mindössze 2300 mAh kapacitású, így aztán kétnapos üzemidőről nem is nagyon lehet álmodozni. Ha esetleg nagy a baj, bevethető az abszolút energiatakarékos üzemmód, mely teljesen puritán fekete/fehér kezelőfelülettel fogad bennünket. A gyári vezetékes töltő 1 amperes töltőárammal működik, wireless tölthetőség viszont nincs.

 

 

Kijelző
Míg az iPhone 6-ban egy 4,7 colos képátlójú és 1334×750 pixeles felbontású (326 ppi) LCD érintőkijelző található, addig a Lenovo S90 előlapját egy 5 colos méretű és 1280×720 pixeles (294 ppi) Super AMOLED panel uralja. Ebből már könnyen kikövetkeztethető, hogy ha a tűéles és abszolút pixelmentes kép nem is adott, legalább a kontrasztarány és a betekintési szög nagyon is rendben van. Az előlap körülbelül 66 százalékát uraló display sajnos nem kapott Gorilla Glass védelmet, így érdemes kapásból ráapplikálni a gyári alapcsomag részét képező kijelzővédő fóliát, a készülékre magára pedig ajánlott feltenni az ízlésesre sikeredett átlátszó műanyag tokot, amit ugyancsak “ajándékba” kapunk. A betűméret négy fokozatban állítható, hatféle témabeállítás közül lehet választani, a virtuális QWERTY billentyűzet pedig orientációtól függően 5×7, illetve 9,5×5,5 milliméteres gombokat vonultat fel. Az LCD alatt három érintőgomb található, és bár nincs duplakattintásos felébresztés, a sötét kijelző alján elég oldalirányban húzni egyet, hogy feléledjen a telefon. Érdekesség, hogy pipajelet rajzolva a kamera, O betűt kanyarintva pedig pedig a Chrome böngésző indul el szinte késlekedés nélkül.

 

 

Kamera
A Lenovo egyértelműen meglovagolja a mostanság tomboló szelfiőrületet, hiszen egy nem kevesebb mint 8 megapixeles felbontású és valódi LED-villanót kapott kamera került a kijelző feletti szekcióba. A 720p videófelvevős fényleső kétféle színnel képes deríteni, ezenkívül pedig mozdulatvezérlés (békejel, integetés), pislogásvezérlés és hétfokozatú arcszépítő funkció is a részét képezi. A hátoldal főkamera 1/3,2 colos, tehát teljesen átlagos méretű szenzora 13 millió képpontot vonultat fel: ha a maximális felbontásra vágyunk, akkor 4:3-as képarányt kell választani, ugyanis 16:9 mellett csak 9,5 megapixelt kapunk. A fényérzékenység ISO100 és ISO800 között állítható, manuálisan tuningolható a kontraszt, a telítettség, az élesség és a fénymérés, ezenkívül pedig HDR üzemmódot, geotagging funkciót, háromtengelyű szintezést, sőt, logaritmikus csigavonalas rácsvonalazást is kapunk. A képminőség korrektnek nevezhető, de beszéljenek helyettünk inkább maguk a tesztfotók (eredeti mérethez klikk a kis képekre):

 

 

 

 

 

 

A videófelvevő még nem tudja a 4K-t, ez azonban egy középkategóriás készülék esetében ma még bocsánatos bűnnek tekinthető. A Full HD felbontású videófelvevő 19 Mbit/s-os bitrátájú, 30 fps sebességű és sztereó hangsávos felvételeket készít. Tesztvideónk:

 

Szoftver
Nyalókát (Lollipop, Android 5.0) egyelőre ugyan még nem kapott az S90, de a készüléken a cikk írásakor futó Android 4.4.4-es KitKatre sem lehet panaszunk, hiszen stabilan és fürgén teszi a dolgát. A zöld robot ezúttal egy Lenovo Launcher 6.0 nevezetű felhasználói felületet húzott magára, mely a korábbi Lenovo felhasználók számára alapjaiban véve már ismerős lehet. Hagyományos értelemben vett főmenü nincs, vagyis minden alkalmazást és widgetet az alapképernyő slide-jainak valamelyikén kell elhelyezni: a maximum 18 oldalon 5×4-es elrendezésben figyelnek a kis ikonok. Hétféle lapozási animáció közül lehet választani, ezenkívül pedig adott a lehetőség, hogy az “asztalról” mentést, illetve visszaállítást készítsünk. A felülről lehúzható sávon alaphelyzetben öt gyorsgomb és egy fényerő csúszka látható, de egy lefelé irányuló húzással ennél több ilyen készséget is felfedhetünk egyszerre. A be- és kikapcsolás ütemezhető, a készülék rázással zárolható és a zsebünkben hangosabban csörög, az asztalról felvéve pedig csökken a csengés hangereje.

 

 

Szolgáltatások
A Security szekcióban többek közt víruskeresőt, adatvédelmi őrt, adathasználat figyelőt, üzenetszűrőt, gyorsító funkciót, privát tér opciót, lopásvédelmet és szülői felügyeletet is találhatunk, a SYNCit révén pedig a névjegyekről, az SMS-ekről és a híváslistáról készíthetünk biztonsági mentést. A SHAREit egyszerű fájlátvitelt biztosít a telefon, a tablet és a számítógépünk között, a CLONEit pedig névjegyeket, SMS-eket és képeket transzportál két mobil között. Szólnunk kell továbbá a fájlkezelőről, a számológépről, a diktafonról, az iránytűről, az Evernote kliensről, a WPS Office-ról, illetve a Chrome mellett ott figyelő UC Browserről. A VezetésApp hat nagyméretű ikonnal támogatja a vezetés közbeni biztonságos mobilhasználatot, navigációra pedig ott a Google-féle standard megoldás, illetve a 30 napos Route 66 demó. A videólejátszó remekül teszi a dolgát, bár a feliratokat sajnos nem képes megjeleníteni, ezenkívül pedig egy korrekt zenelejátszót és FM-rádiót is kapunk a pénzünkért.

 

 

Hardver
Napjaink egyik legnépszerűbb középkategóriás mobil SoC-je a Qualcomm 28 nanométeres csíkszélességű Snapdragon 410-es megoldása mozgatja a Sisley-t. A 64 bites MSM8916-os chipkészletben ott figyel egyrészt négy darab 1,2 GHz-es órajelű Cortex-A53 processzormag, másrészt pedig egy Adreno 306 grafikusgyorsító, melyek tökéletesen képesek kiszolgálni egy ilyen az S90-ben is jelenlévő 720p HD kijelzőt. Teszteredményeink a következők: AnTuTu – 21097 pont, Geekbench 3 – 471/1369 pont, Basemark X – 4131 pont, Basemark OS II – 509 pont. A RAM 2 GB-os, a flashmemória pedig 32 GB kapacitású, amiből alaphelyzetben körülbelül 24,5 GB szabad – memóriabővítési lehetőség nincs. Érdemes odafigyelni arra, hogy a készülékből 1/16 GB-os változat is készül, ami logikusan inkább kerülendő. Wireless fronton említést érdemel többek közt a 150/50 Mbit/s-os LTE mobilnet, az a/b/g/n szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, illetve a GPS-vevő. Az NFC-ről, illetve az infravörös portról ezúttal le kell mondanunk, csakúgy mint az ujjlenyomat szenzorról, illetve a vízállóságról.

 

Konklúzió
A Lenovo S90 egy remekül sikerült, abszolút minőségi benyomást keltő középkategóriás okostelefon, melynek külcsínje sajnos/szerencsére (a kívánt rész aláhúzandó) határozottan az iPhone 6 designjára emlékeztet. A szupervékony és fémes kialakítás, a kontrasztos kijelző, a fürge működés és a kamerák produkciója abszolút szerethető, de az akksi lehetne combosabb és bizony a memória bővíthetőségének is tudnánk örülni. Cikkünk írásakor a Lenovo S90 hivatalos listaára 120 ezer forint, ami nem kevés pénz, még akkor sem, ha a nagyon hasonló tudású Samsung Galaxy A5 130 ezer forintba, az oly sokat emlegetett Apple iPhone 6 pedig több mint 220 ezer forintba kerül.

Lenovo S90 Sisley
Pozitívum: általánosan kiváló minőség, fémborítás, kompakt és karcsú formaterv, kontrasztos Super AMOLED kijelző, minden körülmények mellett fürge működés, 8 megapixeles és LED-es szelfikamera, 13 megapixeles főkamera, dupla SIM-slot, LTE, Wi-Fi, Bluetooth 4.0, GPS-vevő, FM-rádió, ajándék fólia és tok, gazdag szoftverkörítés.
Negatívum: másolt design, még nem Android 5.0 fut rajta, nem bővíthető a memória, nem cserélhető és nem túl nagy kapacitású akkumulátor, melegedési hajlam, Gorilla Glass nélküli kijelző, nincs benne NFC, infravörös port és vezeték nélküli tölthetőség, egyeseknek hiányozhat a 4K videófelvevő, lehetne kicsit olcsóbb.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik