Pénzügy

Rezsicsökkentés: rossz hír a panelben élőknek

rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)
rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)

Az eddigieknél kisebb és szűkebb körű lehet a jövőre ígért újabb rezsicsökkentés – értesült a Napi.hu.

Mint arról korábban beszámoltunk, összeült a harmadik rezsicsökkentésért felelős munkacsoport a Parlamentben, Rogán Antal pedig be is számolt az első ülés tanulságairól. Arra kérték a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökét, hogy vizsgálja meg, hogyan alakulnak a jövőben a földgáz és a villamos energia árai. Kiderült: a világpiaci árak csökkenése várható 2014-ben, így a cél az, hogy mindezt a magyar fogyasztók is érezzék.

A napi.hu azonban úgy tudja, a megszellőztetett, 12,5 százalék helyett csak tíz százalék alatti lehet a rezsicsökkentés mértéke a jövő év elején. A portál információi szerint a szolidabb mérséklést a költségvetésért aggódó politikusok szorgalmazzák, de az újabb – immár harmadik – rezsicsökkentés pontos értékét csak a január közepére tervezett Fidesz-KDNP frakcióülés határozza majd meg.

Az is biztosnak tűnik – írja a Napi.hu -, hogy a 2014-es mérséklés csak két üzletágra, az áram- és gázszolgáltatatásra korlátozódik majd, vagyis kimarad ebből a távhő, a víz- és a csatorna, valamint a szemétszállítás és kéményseprés díja is.

Annak oka, hogy a távhő ezúttal kimaradhat a szórásból egyszerű: a távhőszolgáltatás egy részét állami vagy önkormányzati cégek látják el, s ezek már a második csökkentési hullámot követően veszteségessé váltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik