Szórakozás

Megkérték Antal Timi kezét

Az X-Faktorban felfedezett énekesnőnek vasárnap este tette fel párja a nagy kérdést. Timi igent mondott.

Antal Timi és menedzserként dolgozó párja, Kiss Sanyi több mint egy éve vannak együtt, de már most tudják, egymással akarják leélni az életüket. Néhány hónap után már összeköltöztek, így az sem meglepő, hogy most a lánykérés is megtörtént.

Tavaly a Szigeten már tartottak egy “esküvőt”, idén azonban már komoly szándékkal látogatták meg a fesztivált. A férfi ugyanis itt kérte meg az énekesnő kezét.

“Elvitt a Sziget legszebb pontjára és kártyákat adott a kezembe, amikre kedves kis üzeneteket írt fel. A szöveg tartalmát nem árulom el, mert személyes dolgokat jegyzett fel, de az utolsóban feltette azt a bizonyos kérdést, ami minden szerelmes lány álma. Természetesen szóban is nekem szegezte, hogy hozzá men­nék-e, én pedig boldogan mondtam igent. A lánykérést is éppen így képzeltem el, csak ketten voltunk, közönség és tapsvihar nélkül. Az esküvőről is megvannak az elképzeléseim, de arról még nem szeretnék beszélni!” – árulta el Timi a Borsnak.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik