Pénzügy

MSZP: az Orbán-kormány elvesztette legitimitását

Tóbiás József egyeztetésre hívta az ellenzéki pártokat, hogy közösen lépjenek fel a Quaestor-ügy miatt kialakult helyzetben. A Jobbik is elmegy.

A szocialisták elnök-frakcióvezetője közleményében azt írta: a miniszterelnök szerdán Sopronban beismerte, hogy napokkal a Quaestor-csőd előtt ő utasította minisztereit, hogy vegyék ki a brókercégekben lévő kormányzati pénzeket, azért viszont semmit nem tett, hogy az emberek megtakarításait megpróbálja menteni. Orbán tudta, hogy emberek tízezrei mennek csődbe, de ahelyett, hogy megvédte volna őket, saját pénzét és embereit menekítette – közölte Tóbiás József, aki szerint a kormányfő elárulta és cserbenhagyta az embereket.

A szocialisták elnök-frakcióvezetője kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok képviselői csütörtökön a Képviselői Irodaházban tárgyaljanak a kialakult helyzetről.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor közölte, hogy pártja is elmegy az egyeztetésre, és elvárja azt is, hogy a Fidesz-frakció is képviseltesse magát. Vona szerint az ötpárti egyeztetésen arról is beszélni kell, hogy milyen szerepe volt a brókerbotrányban a szocialista kormányoknak és milyen üzleti kapcsolatok álltak és állnak fenn a “bukott baloldal” vezetői és a brókerházak korrupt vezetői közt. Egyben felszólították a “Fidesz-brókerházat”, hogy ne futamodjanak meg gyáván a felelősségre vonás előtt, hanem álljanak az ötpárti plénum, a sajtó, a teljes hazai nyilvánosság rendelkezésére.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium ugyanakkor kitart amellett, hogy a tárca és háttérintézményei nem rendelkeztek törvénytelen információkkal a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezetősége március 5-én döntötte el, hogy kiveszi tőkéjét a brókercégtől. Ennek köszönhetően a közpénz nem került veszélybe – írták.

Az ellenzéki pártok viszont Orbán Viktor lemondását követelik, egyben bejelentették, hogy bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik