Pénzügy

Beszakadt a forint, 310 felett is járt az euró

euro (euro)
euro (euro)

Rövid időn belül nagyot gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi piacokon.

Forintbaj

Az euró árfolyama tíz óra előtt átlépte a 304 forintos szintet, és alig több mint húsz perc alatt 306,79 forintig gyengült. Innen visszafordult, fél tizenegykor 306,28 forinton állt. A dollár 222 forintról 224,31 forintig erősödött, a svájci frank 247 forintról 249,93 forintig, a japán jen a 2,15-ös szintről 2,1777 forintig.

Dél körül volt egy újabb esési hullám, amikor már a 308-at is elérte a forint az euróval szemben, majd visszakanyarodott, de kora délután továbbra is a 307-et kerülgette.

Fél háromkor újabb gyengülési hullám jött, ekkor már 309 fölé ment a forint. Aztán megszólalt Matolcsy György MNB-elnök, aki a kamatcsökkentés lehetőségéről beszélt. Tíz perccel később pedig rövid időre a 310-et is elhagyta. Aztán hintázva kicsit ismét visszakanyarodott 309-ig, hogy pár perc múlva megint a 310-et vegye célba.

Devizapiaci kereskedők szerint a törökországi kamatemelés miatt az árfolyamesésre játszó befektetők a forintot “pécézték ki” maguknak. Mint mondták, a magyar fizetőeszköz könnyű célpont az alacsony alapkamat miatt.

Vérfürdő a piacokon

A Takarékbank elemzője ez utóbbi nézetet nem igazán osztja. Véleménye szerint hamarsoan vissza kell fordulni a 300-as szinthez a forintnak az euróval szemben. Megerősítette, amit korábban is mondott: a magyar makrogazdasági mutatók nem indokolják a gyengülést. Meggyőződése, hogy félreárazza a piac most a forintot.

Azzal együtt is, hogy vérfüdő volt ma a piacokon. Hiszen ma kora délutánig már 6 százalékot esett a török líra, és magával húzza a forintot is. És a dél-afrikai rand is lejtmenetben, ahol szintén kamatemelést jelentettek be. No és a befektetők félhetnek attól is, vajon este nyolckor mit jelent be a  Fed.

Ez valahogy beugrott

Isten mentsen, hogy akár csak a látszatát keltsük annak, nem bízunk meg a jegybankelnök szakmai kompetenciájában, és abban, nem képes kezelni a helyzetet (meg persze devizaárfolyam és infláció két külön dolog), de ez valahogy beugrott: 1946. július 14-én Magyarország a legjobban teljesítve világcsúcsot döntött: a pengő egy nap alatt 348,46%-ot vesztett értékéből, 11 óra alatt megduplázódtak az árak. Júniusban egy kiló kenyér 5,85 milliárd pengőbe került, de másnap már haszonnal lehetett továbbadni… Végül jött a forint, egy belőle 400 000 kvadrillió pengőt ért.

A világcsúcsunkat csak 2008-ban a Robert Mugabe által elnökölt (helyesebben anarchiába taszított) Zimbabwe tudta megdönteni – az az évi infláció 150 000% volt, a csirke ára 236-szorosára nőtt, 10 milliós volt a legnagyobb bankjegy. Mugabe ismerős módszereket alkalmazott: 2000-ben hozott földreformjának eredménye az lett, hogy a termőterületek az uralkodó csatlósainak kezébe vándoroltak, és szakértelem híján hamar tönkre is mentek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik