Pénzügy

Felemelték a diákhitel korhatárát

A jelenlegi 35 év helyett 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, és módosul a hitelek igénybevételére vonatkozó jogosultsági idő is, amely az eddigi 10 tanulmányi félévről 11-re nő jövő februártól.

Az egységes, osztatlan képzés esetén, amennyiben a képzési idő meghaladja a 11 félévet, továbbra is maximum 14 tanulmányi félévre igényelhető a diákhitel. Mindkét változás hatályba lépésének időpontja 2015. február 1-je lesz – ismertette az erről szóló kormányrendelet-módosítást a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel.

A törlesztési szakaszban lévő ügyfeleknél több olyan könnyítést fogadott el a kormány, melyek tovább segíthetik a diákhitelek időben történő visszafizetését. Azon törlesztő ügyfelek számára, akik fizetési nehézséggel küzdenek, az eddigi 24 hónap helyett már 36 naptári hónapra lesz kérhető – továbbra is indoklás nélkül – a törlesztőrészlet mérséklése. Az eddigi hathavi hátralék, hathavi törlesztőrészlet befizetésének elmaradása helyett a jövőben egyévi elmaradás után mondhatja fel a Diákhitel Központ az ügyféllel kötött hitelszerződést. Ezek az új szabályok 2014. november 29-én lépnek hatályba – írták.

A célzott kamattámogatást igénybe vevő ügyfelek – tgyesen, gyeses, gyeden lévő diákhiteles szülők – a jövőben abban az esetben is jogosultak lesznek célzott kamattámogatást kérni, ha teljes munkaidőben kereső tevékenységet folytatnak. Ez vonatkozik a már engedélyezett célzott kamattámogatásokra is. Technikai tudnivaló, ám igen fontos dátum a törlesztők számára, hogy a jövőben a diákhitel esedékes törlesztőrészleteit adott hónap 5. napja helyett a hónap 12. napjáig kell teljesíteni, az eddig megszokott módon, a hitelszerződés szerződésszámának egyidejű feltüntetésével. Ezen változások 2015. február 1-jén lépnek hatályba.

Kitértek egy speciális igénybevevői körre vonatkozó szigorításra is, amely november 29-től él, és amely alapján nem igényelhet szabad felhasználású hallgatói hitelt a jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, ha a szabadságvesztés végrehajtása még nem fejeződött be, ide nem értve azt az esetet, ha az elítéltet feltételes szabadságra bocsátották.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik