Nagyvilág

Románia – leostobázta az államfőt a kormányfő

román-eu-zászló (román, eu zászló)
román-eu-zászló (román, eu zászló)

Victor Ponta ostobaságnak nevezte Traian Basescu hétfői, Magyarország rendreutasítására vonatkozó kijelentését, azzal a román államfő - a miniszterelnök szerint - egy "szélsőséges politikus" szintjére ereszkedett le.

A román hírügynökségek szerint a szabadságáról visszatért szociáldemokrata Ponta a pártjához közel álló Romania TV hírtelevízió kedd esti beszélgetős műsorában számos aktuálpolitikai ügyben támadta a jobboldali államfőt, akinek a magyarokkal szembeni fellépését kétkedéssel kommentálta. “Azzal próbál etetni minket, hogy Orbán Viktorral veszekszik? Hiszen barátok! Tőkés László és az ő szélsőséges pártja is Basescu politikai kreációi, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) próbálta zsarolni” – mondta a román miniszterelnök.

Victor Ponta
Fotó: MTI / Baranyi Ildikó

A műsorvezető arról érdeklődött, mit szól Basescu kijelentéséhez, miszerint Románia vezető szerepet vállal Budapest rendreutasításában. “Azt kellene mondanom: elnök úr, sok sikert! Hiszen mindenki tudja, hogy ez egy ostobaság!” – vélekedett a román miniszterelnök. Ponta felhívta a figyelmet arra, a kétoldalú vitás ügyekben a magyar kormány nem a miniszterelnök szintjén szólal meg.

“Megjelenik egy-egy államtitkár, mi egy külügyi államtitkárral válaszolunk. Mond valamit egy-egy miniszter: előáll Titus Corlatean (román külügyminiszter). Basescu elnök úr viszont egy magyar szélsőséges, Vona Gábor alávaló szintjére ereszkedett, aki most a kezét dörzsöli a boldogságtól, hiszen számára ez a botrány aranyat ér a jövő évi választásokon” – jelentette ki Victor Ponta.

A magyar-román kapcsolatoknak néhány percet szenteltek a kétórás műsorban. A román miniszterelnök nem tért ki arra, miért kellene rendreutasítani Magyarországot, csak azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László európai parlamenti képviselő Traian Basescu “barátai”. Hozzátette: a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) EP-képviselői “bocsánatot kérhetnének” a románoktól, amiért támogatták Tőkés László EP-alelnökké választását.

A román államfő hétfőn azt mondta: Románia vezető szerepet fog vállalni “Budapest rendreutasításában”, mert Magyarország az “instabilitás tűzfészkévé” vált a kisebbségi kérdésben. Basescu egy – a külhoni románságnak szervezett – székelyföldi fórumon úgy vélekedett a “magyar politikai elit” részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről, hogy ezek túllépték az illendőség határát, s ez többé nem ismétlődhet meg.

A bukaresti sajtó szerint a román államfő állásfoglalása a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek szól, időzítését azonban Vona Gábor szombati székelyföldi beszédével hozták összefüggésbe. A Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: a magyar érdeket akár konfliktus vállalásával is képviselni kell.

Németh: Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarokért

Magyarország nem revizionista álláspontot képvisel, hanem alkotmányos felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, ezt pedig a magyar külpolitika felvállalja – mondta Németh Zsolt. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: az elmúlt napokban sok alaptalan vád fogalmazódott meg Magyarországgal szemben arról, milyen a viszonyunk a szomszédos országokkal és a határon túli magyarokkal.

A fő vád az, hogy “Magyarország egyfajta protektorátust akar vállalni a határon túli magyarok felett – ez a revizionizmusnak egy eléggé nyílt vádja -“, valamint az, hogy instabilitást teremt a régióban – idézte fel a román elnök szavait, majd hozzátette: az alkotmányos felelősség oka a nemzet szétszakítottsága, a magyar külpolitika törekvéseinek középpontjában ezért a kisebbségek számára biztosítandó emberi és közösségi jogok állnak – magyarázta.

“Aki revizionizmussal vádol bennünket, az nagyon gyakran a kisebbségi jogok biztosítását akarja elkerülni, megspórolni” – tette hozzá az államtitkár. Szerinte az elmúlt években Magyarország szomszédaival “látványosan sikerült konszolidálni” a helyzetet, kiegyensúlyozottak a kétoldalú kapcsolatok. Példaként említette a történelmi megbékélést Szerbiával, továbbá azt, hogy Szlovákiával is sikerült stabilizálni a kapcsolatokat. Románia esetében is erre törekszik Magyarország – közölte.

Úgy vélte, a hosszú távú stabilitás része a kétoldalú kapcsolatokban az egyéni és kollektív kisebbségi jogok garantálása.
Németh Zsolt emlékeztetett: jövőre elnökválasztás lesz Romániában, és míg a baloldal nagyon megerősödött, “a jobboldal most szedi össze magát”, készül fel a választásokra. Mint mondta, Traian Basescu fontos szerepet játszott a magyar-román kapcsolatok stabilizálásában, “erről nem szabad elfeledkeznünk”.

Magyarország határozott elvárása ugyanakkor, hogy se a magyar külpolitikát, se az erdélyi magyarság ügyét ne tegye román pártpolitikai ügyek áldozatává egyik politikai erő sem – fogalmazott. Az államtitkár arra is kitért, hogy Tusványos civil szerveződés, szervezők döntik el, mikor, hányszor tartják meg a rendezvényt. Vélhetően jövőre is megrendezik, “és hogy ha meghívást fogunk erre kapni, akkor mi örömmel részt fogunk ezen venni, beleértve Orbán Viktort is” – közölte Németh Zsolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik