Több száz volt a túszok száma az algériai földgázüzemben végrehajtott iszlamista akcióban, de 650-en már szabadok, köztük legalább 66 külföldi állampolgár – jelentette az algériai APS hírügynökség. Néhány iszlamista fegyveres a földgázüzemben maradt elrejtőzve, és továbbra is fogva tart több túszt. Mintegy 60 külföldi túsz sorsa ismeretlen.
A CIS Catering francia élelmiszer-ellátó és szállásadó vállalatnak a telepen dolgozó mind a 150 alkalmazottja túlélte a túszejtő akciót. A cég egyik francia munkatársa, Alexandre Berceaux az Europe 1 rádiónak elmondta, hogy amikor az akció szerda hajnalban elkezdődött, „rengeteg lövést lehetett hallani. Beindították a riasztást, amely szerint mindenkinek ott kell maradnia, ahol éppen van. Nem tudtam, hogy ez próbariasztás vagy pedig igazi. Erre senki nem számított. A telep biztosítva van. A katonai erők állandóan jelen vannak.”
A francia férfi ezek után negyven órát töltött elbújva a szobájában. „Az ágy alatt voltam, deszkákkal elbarikádoztam magam. Volt egy kevés ételem és italom, nem tudtam, mennyi ideig fog ez az egész tartani – mondta a szemtanú, aki úgy véli, hogy algériai katonák mentették meg az életét. – Zöld ruhás katonák voltak, valószínűleg algériaiak. A kKollégáimmal jöttek, csak ezért nyitottam nekik ajtót.” Tudomása szerint három angol állampolgárnak is sikerült elbújnia az álmennyezetben, valamint egy megsérült személyt is találtak a katonák, akit azonnal kórházba szállítottak.
A France Info hírrádióban egy algériai mérnök ezt mesélte: „Hirtelen lövések dördültek, majd robbanások hallatszottak, semmit nem értettünk. Teljesen sötét lett. Áramszünet. Betörték a szobák ajtaját, azt kiabálva, hogy külföldieket keresünk, az algériaiak elmehetnek. A külföldieket megkötözték.” A szemtanú szerint a túszejtők magreb (észak-afrikai) típusú, 30-35 év körüli, felfegyverezett férfiak voltak, algériai és líbiai akcentussal beszéltek.
Az RFI rádió egy algériai állampolgárságú túszt szólaltatott meg, akit csütörtökön elengedtek az iszlamisták. „Ébredéskor először gépfegyverropogást hallottunk, már benn voltak a telepen. Több, mint fél órán át tartott. Terroristák voltak, és azt mondták, a külföldiekre vadásznak. Ketten voltak az ajtó előtt, afgán ruhában, szakállasok. Az egyik nem algériai akcentussal beszélt. Amikor látták, hogy az algériai hadsereg támadásra készül, politikát váltottak. Szétválasztották a túszokat, külön a külföldieket, az algériaiakat pedig a társalgóba küldték. Azóta nincs hírem a külföldi kollégákról. Őket használták pajzsként.”
A Le Monde című napilap internetes oldalán egy szemtanú elmondta, hogy az iszlamisták először egy buszt támadtak meg, amely a repülőtérre indult a telepről. „A telephez egy kisebb csendőrségi laktanya kapcsolódik. A csendőrök nem tudták visszaverni a támadást. Az egyik külföldi a katonai egyenruhásoknál keresett menedéket. De azok terroristák voltak, akik azért öltöztek be (csendőrnek), hogy megtévesszék a helyszínen az embereket” – idézte a lap a szemtanút.
Az alkalmazottak többsége a szemtanú szerint a szobájában maradt biztonsági okokból, mert a támadás esetére a biztonsági előírás szerint mindenkinek el kell bújnia a szobájában. „Miután ellenőrzésük alá vonták a telepet, átfésültek minden szobát, de elsősorban külföldieket kerestek” – tette hozzá. A terroristák többféle állampolgárságúak voltak: volt köztük egyiptomi, tunéziai, algériai, egy fekete bőrű nigériai vagy mali.