Nagyvilág

Sunyin menekül a 2010-es olajkatasztrófa felelőse

olaj-torony(430x286)(1).jpg (olaj torony)
olaj-torony(430x286)(1).jpg (olaj torony)

Megsemmisítették a bizonyítékokat és inkább fizetnének.

Megsemmisítette az ellene szóló bizonyítékokat a Halliburton energiaszolgáltató vállalat, amelyet az amerikai hatóságok a 2010-es olajkatasztrófa, az úgynevezett Deepwater Horizon-ügyben helyeztek vád alá – közölte az amerikai igazságügyi tárca pénteken.

A Mexikói-öbölben történt súlyos baleset az Egyesült Államok történetének legnagyobb olajszennyezést okozó szerencsétlensége volt, melynek során 11, a kútnál dolgozó munkás halt meg, az elsüllyedt Deepwater Horizon platform helyén pedig csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe.

Az amerikai Halliburton energiaügyi szolgáltató cég – amely ellen az év eleje óta per folyik az ügyben – a bíróság előtt ismerte el, hogy a katasztrófát követően törölte az olajkút betonozásáról készült számítógépes szimulációs eredményeket.

Korábbi vizsgálatok szerint a betonozás minőségi hiányosságai szénhidrogének beszivárgását okozhatták a kútba, és elképzelhető, hogy ez váltotta ki a robbanást.

A cég most jelezte, hogy kész kifizetni a kiszabható legnagyobb büntetést. A vállalat emlékeztetett arra is, hogy korábban már önként adományozott 55 millió dollárt (több mint 12 milliárd forintot) egy amerikai állatvédő szervezetnek.

A vádhatóság a vállalat közleménye szerint közölte, hogy cserében nem folytatja a bűnvádi eljárást a Halliburton ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik