Nagyvilág

A pénzért támogatja Coelhót az elnök

A portugál kormány hivatalban maradását támogatja az elnök, hogy az ország teljesíteni tudja a 78 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag feltételeit..

Kapcsolódó cikkek

A portugál államfő úgy döntött, hogy az országot segítő nemzetközi pénzügyi mentőcsomag fennmaradásáért támogatja a jobbközép kormány hivatalban maradását. Aníbal Cavaco Silva a kormányválság kirobbanása után kérte a legfontosabb pártokat – a kormánypártok mellett az ellenzéki szocialistákat -, jussanak egyezségre egy “nemzeti megmentési programról”, amely révén Portugália teljesíteni tudja a 78 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag feltételeit.

A pártok e hétvégéig adtak maguknak erre időt, de a megállapodás nem jött létre. Az államfőnek döntenie kellett, hogyan alakuljon az ország irányítása. A legjobb megoldás a jelenlegi helyzetben, hogy a kormány hivatalban marad, de meg kell erősíteni a koalíciós pártok összetartását – közölte vasárnap esti tévébeszédében az elnök. Filipe Garcia, egy portói pénzügyi tanácsadó cég vezetője szerint a döntés megnyugtatja a piacokat, de az összes fél gyengébben került ki a belpolitikai válságból.


Pedro Passos Coelho
Fotó: AFP / Patricia De Melo Moriera

A kormány már korábban értésre adta, hogy ragaszkodik a mentőcsomaghoz és a pénzügyi szigorhoz is, mert álláspontja szerint az ország csak így tud visszatérni a nemzetközi piacokra, és csak így tudja visszanyerni a befektetők és hitelezők bizalmát.

Múlt héten újabb bizalmatlansági indítványt vert vissza a portugál kormány. A hónap elején komoly politikai válságot túlélt jobbközép koalíciós kabinet ellen múlt csütörtökön a zöldek nyújtottak be indítványt a szocialisták támogatásával, de Pedro Passos Coelho miniszterelnöknek sikerült megerősíttetnie a kabinet iránti bizalmat a képviselők körében.

A voksolás előtt Coelho jelezte: az országot segítő nemzetközi pénzügyi mentőcsomag töretlen folyósításáért fenn kell tartani a politikai stabilitást. Portugáliában a hónap elején a kisebbik kormánypárt, a kereszténydemokrata CDS-PP két miniszterének távozása okozott kormányválságot, kiváltva az európai vezetők és a befektetők aggodalmát is.

Vítor Gaspar pénzügyminiszter azért mondott le, mert úgy érezte, nem kap elég támogatást markáns költségvetési kiigazítási politikájához. A zöld beadvány is arra hivatkozott, hogy a kormánynak újra kellene tárgyalnia nemzetközi partnereivel a mentőcsomagot, illetve adósságainak rendezését. A múlt heti volt az ötödik bizalmatlansági indítvány a Coelho-kormány ellen két év alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik