Nagyvilág

Orosz részletek a moszkvai kirendeltség eladásáról

A Vedomosztyi című orosz üzleti lap hétfőn cikkben ismertette a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség ügyének orosz vonatkozását "Eladta Oroszországnak" címmel.

Az írás megállapítása szerint Viktor Vekszelberg oligarcha közvetítő volt az ügyben: hetedannyiért vette meg, mint amennyiért később eladta az orosz kormánynak.

Viktor Vekszelberg, aki egyben a Dmitrij Medvegyev elnök által tervezett tudományváros kialakítására létrehozott Szkolkovo Innovációs Központ Fejlesztési Alapítvány vezetője, közvetítő szerepet töltött be a magyar és az orosz kormány között – írta a lap az üzlethez közelálló több forrásra hivatkozva, hozzátéve, hogy ezt mondta Székely Árpád volt magyar nagykövet is.

Az épület megvásárlására vonatkozó megbízást Alekszandr Zsukov kormányfő-helyettes írta alá 2007. november 19-én, egy értekezlet után, amelyen rajta kívül Dmitrij Kozak – ma miniszterelnök-helyettes, akkor regionális fejlesztési miniszter -, Jurij Medvegyev, az Orosz Állami Vagyonkezelő akkori megbízott vezetője, három apparátusi dolgozó és Viktor Vekszelberg vett részt – írta a Vedomosztyi, amelynek birtokában van az ülés jegyzőkönyvének másolata.

“Kiderül: 2008 márciusában a magyar fél az épületet eladta a Diamond Airnek 21,3 millió dollárért – akkori árfolyamon mintegy 511 millió rubelért – s 2009-ben a regionális fejlesztési minisztérium megvásárolta az Innovációs Technológiák Renovától hétszer annyiért, 3,5 milliárd rubelért” – írta a lap azzal, hogy Andrej Storh, a Renova csoport szóvivője nem kívánt nyilatkozni.

Az üzlethez közelálló forrás a szerzőnek elmondta: “Vekszelberg az orosz kormány tisztségviselőinek kérésére közvetítősködött: 2005 decemberében szerződést kötött a magyar féllel, és 2006-ban átutalta a kért összeget, valamivel többet, mint amennyi a magyar sajtóban szerepel”. A kereskedelmi kirendeltség dolgozói 2009 áprilisában költöztek ki, de a Renovának három évbe telt, amíg rendezte az adminisztratív és telekügyeket, s “Vekszelberg cége nevére íratta a telket, amelyen az épület áll, a magyarok ugyanis nem bírtak a telek tulajdonjogával” – írta a lap.

A regionális fejlesztési minisztérium vezetése – Kozak, majd Viktor Baszargin – úgy vélte, hogy a főhatóság a magyarok távozása után nyomban birtokba veheti az épületet, de kiderült, hogy balesetveszélyes állapotban van, és a renoválásra sok pénzt kell költeni. Kozak 2010. szeptemberében utasítást is adott a jogszabályok nyilvánvaló megsértésével kötött adásvételi szerződés felbontására, de Jurij Petrov, a Vagyonkezelő vezetője tájékoztatta őt, hogy nincsenek papírok vagy bizonyítékok annak alátámasztására, hogy a felek megsértették a szerződést, vagy jogszabályokat, így nincs jogalap a szerződés felbontására, ráadásul felbontás esetén a minisztériumnak nem lesz hová költöznie.

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin kormányfő sajtótitkára a lapnak azt mondta: az üzlet jogszerűségét a rendvédelmi szerveknek kell vizsgálni. “Az ilyen szerződések kereskedelmi jellegűek, és nem a kormány kérésére köttetnek valamely konkrét személy által. Egy cég nyilván akkor vesz részt, ha úgy számol, hogy ez hasznot hoz” – mondta.

Alekszandr Navalnij jogász, a korrupciós ügyek leleplezésére szakosodott Rospil.ru honlap tulajdonosa úgy vélte, nincs jelentősége annak, hogy Velszelberg mennyit keresett az ügyön, maga a részvétel azonban komoly problémát jelenthet számára: Svájcban adózik és vagyontárgyai vannak az Egyesült Államokban, vagyis a korrupcióra vonatkozó külföldi jogszabályok alapján üldözhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik