Az egyiptomi események politikai kifutásának végét még nem látni, ahogyan a folyamat elejéről is csak annyit tudni, hogy a tunéziai fejlemények hírére pattantak ki, de rendkívül spontán módon. Az egész régiót megrázó eseménysorozat azonban gazdasági szempontból jóval kevésbé meglepő, hiszen egy hosszú folyamat várható, bár hirtelen kicsúcsosodása. Szigetvári Tamást, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársát kérdeztük.
A reformok sem mentették meg őket
Nem véletlen, hogy éppen Tunézia és Egyiptom hatalmi elitje esett (vagy esik) elsőként áldozatul a tömegek politikai jogokat és demokráciát követelő megmozdulásainak. A két ország reformok sorát hajtotta végre a 90-es évektől kezdve, ám a nemzetközi piacon bekövetkezett változások hatására a jóléti támogatások mértéke csökkent, a munkahelyek száma megcsappant, az élelmiszer ára pedig nőtt. Egyiptomban ehhez még hozzátartozik a hatalmas népesség, esetében az árak növekedése még inkább kritikus elemként jelentkezik a gazdaságban.
Bár Egyiptom és Tunézia is a reformokban élen járó országok voltak és a két társadalomban nem volt annyira széles a társadalmi rétegek közötti szakadék, a jövedelmi különbségek pedig relatíve alacsonyak voltak, a problémák már kódolva voltak. Amíg az emberek viszonylagos jólétben éltek, addig a korrupt elitet és a gazdagságukat fitogtató vezetőket is jobban tolerálták. Amikor viszont véget ért az olcsó benzin és az ártámogatott kenyér korszaka, valamint egyre kevesebb lett a munkahely, a társadalmi elégedetlenség egyre nagyobb feszültségeket szült. Ennek kipattanásához pedig, ahogy a történtek is mutatják, elég volt egy szikra.
Szigetvári Tamás lapunknak elmondta, a 90-es években bekövetkezett pozitív változások ellenére a megindult reformfolyamatot az elmúlt években számos külső tényező befolyásolta negatívan. Az élelmiszerárak folyamatosan növekedtek, főleg a gabonáé, ez pedig jelentősen megterhelte az egyiptomi költségvetést. Az átalakítás része volt ugyan, hogy a szubvenciókat csökkentik, de végül erre nem került sor, a támogatások mértéke nem változott.
Az Európai Unióval kötött 1995-ös szabadkereskedelmi megállapodás után szintén apadt az állami kassza, hiszen kiestek a vámokból származó bevételek, az európai befektetők pedig az előzetes várakozásokat cáfolva nem taposták egymást, hogy bejussanak az egyiptomi piacra. A kelet-európai és dél-ázsiai államok erre a célra sokkal alkalmasabbnak tűntek. Egyiptom és Tunézia a nemzetközi kereskedelembe való integráció érdekében nyitották meg kapuikat a külföldi tőke előtt, ám ennek egyik következménye az lett, hogy a helyi importhelyettesítő, külföldi licencek alapján történő termékek előállítása visszaesett. A helyi vállalkozások nem bírták a versenyt és csődbe mentek.
Növekvő munkaerő, szűkülő piac
Az egyiptomi gazdaság legfontosabb szegmense a szolgáltatási szektor, bár az arab ország értékelhető ipari kapacitással is rendelkezik. A gazdaság alapvetően jól teljesített az elmúlt években és a reformok is jó irányba haladtak, viszont a világpiaci áremelkedések mellett a demográfiai mutatók is negatív hatással voltak rá. A hatalmas és egyre növekedő népességet nem volt képes felszívni a munkaerőpiac. Sokan éppen ezért az állami bürokráciában helyezkedtek el, amely túl nagyra duzzadt és az országban egyébként is hagyományokkal rendelkező korrupció tovább terhelte a költségvetést.
Egyiptom jövőjének alakulása természetesen elsősorban a politikában bekövetkező változásoktól függ. Az viszont szintén fontos kérdés, hogy milyen tartós lesz ez a fordulat. A kutató szerint nem igazán látni még, hogy milyen irányba haladnak majd a dolgok a zavargások lecsengésével, ám nem optimista. Úgy fogalmazott, az országban uralkodó hatalmi tradíciók nem fognak hirtelen megváltozni. A gazdaságnak reformokra van szüksége, valamint arra, hogy képes legyen a külföldi tőkét magához csalogatnia. Az pedig köztudott, hogy a nemzetközi piac törvényei szerint egy stabil autokrácia sokkal értékesebb egy törékeny demokráciánál.
