Nagyvilág

Névcserét akart bin Laden

Oszama bin Ladent aggasztotta az al-Kaidáról alkotott kép, s ezért azt fontolgatta, hogy megváltoztatja a terrorszervezet nevét, hogy vallási arculatot kölcsönözzön neki - közölte egy amerikai kormányilletékes.

Azt mondta, hogy Oszama bin Laden abbotábádi házában begyűjtött dokumentumok között találtak egy keltezés nélküli levelet, amelyben a terrorista vezér olyan neveket tanulmányozott, amelyek felválthatnák terrorszervezet jelenlegi nevét, hogy jobban tükrözze a dzsihádról, vagyis a “szent háborúról” alkotott képét. Ez amolyan márkanév-készítési gyakorlat volt a részéről – mondja a névtelenül nyilatkozó illetékes.

Az amerikai kommandósok által megölt bin Laden terrorhálózata eredetileg az Al-Kaida Al-Dzsihád (a szent háború alapja) nevet viseli, és ő azért nem volt vele elégedett, mert széles körben csak a név első részét használták. Az ő szemszögéből ezzel nevében fosztották meg szervezetét vallási jellegétől.

A szóban forgó levelet vélhetően az elmúlt két évben írhatta bin Laden, s nem tudni, hogy megkapták-e a címzettek. Bin Laden benne néhány új névre tesz javaslatot. Az egyik ilyen elnevezés a Monoteizmus és Szent Háború Csoportja volt, de felmerült benne az is, hogy A Kalifátus Helyreállításának Csoportjára változtassa a terrorszervezet nevét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik