Nagyvilág

Ma eljön a világvége

Harold Camping semmit nem bíz a véletlenre, legyen szó munkáról, vallásról vagy a világvégéről. Ez utóbbinak történetesen még az idejét is tudja. Már megint.

Nostradamus óta sok önjelölt jós jövendölte már meg a világ pusztulását különféle katasztrófákat vizionálva. Harold Egbert Camping évek óta jósolgatja szorgosan, mikor áldozik le az emberiségnek. A nyugdíjas amerikai keresztény-rádiós műsorvezető először idén május 21-re jövendölte Jézus eljövetelét, majd ezt követőn tüzet és járványokat látott, melyek elborítják bolygónkat, milliók halálát és apokalipszist. Ez utóbbit egész pontosan október 21-re, azaz most péntekre jövendölte. Az lenne tehát a nap, amikor a világ egyszerűen megszűnik létezni.

Az idős férfi már korábban is kiáltott apokalipszist, 1988-ban és ’94-ben. Akkor azonban cserbenhagyták földöntúli érzékei. A látnok állítja, a tévesztések oka pusztán az, hogy rosszul értelmezte a jeleket. Ettől azonban – szerinte – az Ítélet Napja még nagyon is eljött, sőt, május 21. óta jelen van, csak nem fizikai, hanem spirituális módon. „A Biblia rendkívül könyv. Persze sok a tényszerűség benne, de sok a spiritualitás is. Nehéz rájönni, mikor, hogy kell megközelíteni” – magyarázza Camping. Bár az idős jós május 21-gyel félrelőtt, az októberi világvégéről nem hajlandó lemondani. „Nem változtatjuk meg a dátumokat. Mi csak lelki síkon nézzük a dolgot. Október 21-ben azonban nem lesz semmi spirituális, hiszen a Biblia szerint az egész világ elpusztul, úgy ahogy van. És nagyon gyorsan történik majd!” – összegezte.


Harold Camping

A látnok legutóbbi jóslatai káoszt okoztak követői közt. Voltak akik otthagyták munkahelyüket, mások eladták ingóságaikat, egy anya pedig még két gyermekét is megpróbálta megölni az apokalipszisre hivatkozva. Camping azonban mossa kezei, szerinte ő nem felelős senki döntéseiért, egyetlen feladata, hogy jámbor bibliatanítóként közvetítse Isten üzenetét. A bölcs öreg azonban saját vagyonán nem adott túl az ítéletnaptól félve. Állítása szerint május és október közt neki is élnie kellett valamiből, így nem lett volna értelme azt elajándékoznia.

Bár nem tartja magát felelősnek a májusi fiaskó miatt, a média nyomására mégis kisajtolt magából egy bocsánatkérés-félét. „Ha az emberek azt akarják, kérjek bocsánatot, megtehetem. Nem láttam mindent olyan jól, ahogy szerettem volna, de ez egyáltalán nem zavar, hiszen nem vagyok zseni. Amikor hibázom, kimondom, hogy hibáztam. Ezt most is megtettem.” A férfi azokról az adományokról is beszélt, amiket a rádió hallgatóitól az ige terjesztésére gyűjtött. Persze nem kíván visszaadni egy centet sem, mivel úgy gondolja, a lehető legbölcsebben tudja elkölteni a felajánlott összeget.

A Camping-féle jóslat szerint a világvége egyébként október 21-én 18 órakor várható, bár azt nem tudni, melyik időzóna szerint. Az emberiség dolga tehát péntek estefelé csupán bámulni az eget és esetleg kikészíteni egy törölközőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik