Nagyvilág

A belgák is megszorítanak

Megállapodtak a belgiumi kormányalakításról tárgyaló pártok: megszorítanak.

A megállapodás a tárgyalásokról kiszivárgott részletek szerint lehetővé teszi, hogy az államháztartás hiányát a bruttó hazai össztermék 2,8 százaléka alá szorítsák. Idén a hiány 3,6 százalék körül várható. A jelentős csökkentés érdekében a tárgyalásokon több mint 11 milliárd eurónyi további megtakarításra kellett módot találni.

A megegyezés azt követően vált különösen sürgőssé, hogy az egyik vezető hitelminősítő intézet pénteken egy pozícióval leértékelte a belga állami értékpapírok besorolását.

A megállapodással megnyílt az út az országot tavaly június óta sújtó politikai válság megoldása felé is. A flamand és vallon lakosság között megosztott Belgiumot várhatóan a francia nyelvű szocialista párt vezetője, Elio Di Rupo irányítja majd.

A témáról később kiadott közlemény szerint a megállapodás nem csupán a jövő évi, hanem az azt követő két év költségvetésére is kiterjed, és magában foglalja a foglalkoztatást és nyugdíjrendszert érintő szerkezeti reformokat is. 2015-re várhatóan már egyensúlyban lesz a belga büdzsé.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard & Poor’s az eddigi “AA plusz”-ról egy fokozattal, “AA”-ra rontotta a hosszú futamidejű belga szuverén adósbesorolást, további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást érvényben hagyva az új osztályzaton is.

Bár az új adósbesorolás is mindössze két fokozatnyira van a lehetséges legjobb osztályzattól, a 2012-es költségvetés összeállítása hirtelen sürgős lett a belga politikai elitnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik