Nagyvilág

Újabb neonácit vettek őrizetbe Németországban

Újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a német rendőrség a neonáci csoport által elkövetett gyilkosságokkal összefüggésben.

A Jénában elfogott 36 éves Ralf W.-t azzal gyanúsítják, hogy aktívan támogatta a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű szervezetet. A férfi megalapozott gyanú szerint segédkezett az NSU tagjai által végrehajtott gyilkosságok közül hatnak az elkövetésében, valamint egy gyilkossági kísérletben is.

A karlsruhei szövetségi ügyészség közölte: a férfit konkrétan azzal gyanúsítják, hogy 2001-ben vagy 2002-ben ő szerzett lőfegyvert a csoportnak, jóllehet tudatában volt annak, hogy a fegyvert gyilkosság elkövetésére fogják felhasználni.

Az NSU tevékenységére azután derült fény, hogy november elején öngyilkosságot követett el a csoport két tagja, egy harmadik pedig feladta magát. A neonáci ideológiát valló csoport 2000 és 2007 között kilenc külföldi kisvállalkozót, valamint egy rendőrnőt gyilkolt meg Németország különböző városaiban.

Kora esti információ szerint Wohlleben 1999 és 2010 között éveken át tagja, illetve alelnöke volt a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) türingiai szervezetének, egy időben pedig a pártszervezet szóvivőjeként is tevékenykedett. Letartóztatásával horogra akadt a legális szélsőjobboldali NPD és az illegalitásban tevékenykedő neonáci NSU közötti személyi kapocs – állapította meg esti híradójában a ZDF televízió. A karlsruhei vizsgálóbíró elrendelte Wohlleben őrizetben tartását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik