Nagyvilág

Abszolút többséget szerzett a jobboldal Spanyolországban

A spanyol szocialisták több mint negyven éve nem szerepeltek ilyen rosszul parlamenti választáson.

A nem hivatalos végeredmény szerint a PP 44,6 százaléknyi szavazattal 186 mandátumot szerzett a 350 tagú képviselőházban – 32-vel többet mint a legutóbb 2008-ban (154). Az abszolút többség birtokában a Mariano Rajoy vezette Néppárt egyedül alakíthat kormányt.

A PP fő vetélytársa, a 2004 óta kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) az eddigi 169 helyett mindössze 111 mandátumhoz jutott a szavazatok 28,7 százalékával, ami a Franco-diktatúra korszakának (1939-1975) a vége óta a leggyengébb szereplését jelenti számára.

A PSOE által elveszített szavazók nem csekély hányada a kommunistákat és közvetlen szövetségeseiket magába foglaló Egyesült Baloldalra (IU), más része kis pártokra szavazott. Ennek nyomán az IU 11 képviselői helyet szerzett az eddigi 2-vel szemben, míg a kis pártok összesen 54 mandátumhoz jutottak, vagyis megduplázták képviselőik számát a 71,7 százalékos részvételi arány mellett lezajlott voksoláson.
A jelenleg legerősebb katalán párt, a Konvergencia és unió (CIU)  16-ra növelte képviselői számát (10).
Az ETA baszk terrorszervezet politikai szárnyának számító Batasuna párt választásokból való kitiltása után idén létrejött AMAIUR 7 (0) képviselőt küldhet a törvényhozásba, mintegy legalizálva ezzel a függetlenségi irányzatot folytató új nemzeti baloldalt. Egyúttal Baszkföld legerősebb pártja lett, az elmúlt évtizedek első olyan spanyolországi választásán, amelyre nem nyomta rá a bélyegét az ETA terrorfenyegetése.
A mérsékelt jobbközép Baszk Nacionalista Párt (PNV), valamint a baloldali Haladás és Demokrácia (UPyD) 5-5 (6, illetve 1) mandátumhoz jutott.

A győztes konzervatív miniszterelnök-jelölt, Mariano Rajoy örömittas híveinek tömege előtt kijelentette, elszántan küzdeni fog a súlyos gazdasági válság ellen, de csodákat nem ígért. Szavai szerint az ország válságos állapotba került, a gazdasági váláságon kívül égető probléma az Európai Unión belüli legmagasabb, 22 százalékos munkanélküliség.
Az 56 éves Rajoy hangsúlyozta, hogy kéri összes honfitársa erőfeszítését a gondok leküzdéséhez, és figyelmeztetett, az ország előtt álló feladatok nem könnyűek.

A szocialista miniszterelnöknek, José Luis Rodríguez Zapaterónak joggal hányták a szemére, hogy nem tudott megfelelően reagálni a válságra, ezért le kellett mondania arról, hogy egy harmadik időszakra is ő legyen pártja miniszterelnök-jelöltje. Helyette Alfredo Pérez Rubalcaba korábbi belügyminiszter vezette a PSOE kampányát, és a vereség után, már a választás éjszakáján felszólította Zapaterót, hogy hívjon össze rendkívüli pártkongresszust a szocialisták új vezetésének megválasztására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik