Nagyvilág

A tömeggyilkos csak akkor beszél, ha lemond a kormány

A kormány lemondását jelölte meg feltételként vallomástételéhez az oslói terrorista. Anders Breivik továbbá a hadsereg vezetői posztját is magának követeli.

Anders Behring Breivik, a július 22-i norvégiai kettős merénylet elkövetője a kormány, a vezérkar és a király lemondását követeli ahhoz, hogy további részletekről tájékoztassa a nyomozókat – jelentette az NRK norvégiai közszolgálati televízió.

Jens Stoltenberg kormányfő és V. Harald király lemondását kívül a 32 éves norvég szélsőséges állítólag azt is követelte, hogy őt nevezzék ki a hadsereg élére. Mindez a második, szombat esti kihallgatásán hangzott el.

A rendőrség elutasította a követeléseket, ennek ellenére a 77 halottat követelő oslói és utoyai vérfürdő tettese végül együttműködött a hatóságokkal a tízórás kihallgatás során.
Szombaton a nyomozást vezető Paal Fredrik Hjort Kraby egy interjúban azt mondta, hogy Behring Breivik késznek mutatkozott a rendőrség kérdéseire válaszolni, kivéve egy témát: a szervezete “többi sejtjeit”, amelynek a létezéséről korábban beszélt.

A nyolc hétre fokozott biztonsági intézkedések közepette előzetes őrizetbe helyezett férfit pszichiátriai vizsgálatoknak vetik alá, hogy megállapítsák, büntetőjogilag felelősségre vonható-e – a két norvég orvos által végzett szakértői vizsgálat eredménye novemberre készül el.

Ügyvéde a múlt héten azt mondta, hogy védence valószínűleg “őrült”, de egyelőre úgy ítélte meg: korai lenne arról beszélni, hogy erre építi-e fel a védelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik