“Miközben nemzetközi összehasonlításban Magyarország terrorveszélyeztetettsége alacsony, az elsõsorban külföldi eredetû, illetve a külföldi magyar érdekeltségek elleni fenyegetettséggel továbbra is számolnunk kell” – írja Martonyi János külügyminiszter a Népszabadság szombati számában megjelent, A terrorizmus térvesztése címû cikkében.
“Tíz éve, a terrortámadás okozta megrázkódtatás után úgy gondoltam, hogy a terrorizmus elleni küzdelem egyrészt egy „tudatos” globális összefogást tesz majd szükségessé, másrészt erõsíteni fogja a transzatlanti együttmûködést, harmadrészt közelebb fogja hozni Oroszországot és Kínát az Egyesült Államokhoz és Európához, s végül, de nem utolsósorban Európán belül is lendületet fog adni a szorosabb integrációnak” – fogalmaz a külpolitikus. – Az azóta eltelt idõ történései a visszalépések és eltérõ irányú fordulatok ellenére nagyrészt igazolták akkori várakozásaimat.”
Majd sorolja a tragédia utáni eseményeket. “Az elmúlt évtizedben kézzelfogható eredményeket értünk el. Az al-Kaida nemzetközi szervezete felbomlott, követõi és más szélsõséges szervezetek is komoly veszteségeket szenvedtek. A rendõri szervek és nemzetbiztonsági szolgálatok számtalan támadást hiúsítottak meg és sok terroristát tettek ártalmatlanná. Sikerült túljutnunk azon a dilemmán is, hogy egy demokráciában milyen mértékben lehet korlátozni a szabadságjogokat a biztonság érdekében. Az igazi gyõzelem a terrorizmus felett az, hogy nem teljesült a terroristák célja: nem tudtak minket rákényszeríteni életformánk megváltoztatására, demokratikus elveink feladására.”
“A veszélyre válaszul az a nemzetközi közösség, amelyet a globalizáció már eleve szorosabb kötelékbe fûzött, még egységesebbé vált. Valóban tudatossá vált a nemzetközi összefogás, amely nagyobb jelentõséget tulajdonít az egyetemes értékeknek. Lényegi kérdésekben erõsödtek a transzatlanti kapcsolatok, és általában a megoldások keresése kerekedett felül az Atlanti-óceán két partja között alkalmanként felmerülõ ellentéteken. Az ENSZ terrorellenes stratégiájával az összefogás központi szereplõjévé, viszonyítási pontjává vált. A terrorizmus elleni fellépés egységes elveken nyugvó, koordinált, ugyanakkor térben és idõben változó kihívásokra szabott, a jelenség okaival is foglalkozó fellépést követel meg. A különféle szakosított szervezetekkel és helyi jelenléttel rendelkezõ ENSZ ezért az erre leginkább alkalmas szervezet.
A terrorizmusra adott válaszok az Európai Unióban is mélyítették az együttmûködést az igazságügyi és belügyi területen, valamint a közös kül- és biztonságpolitika és a közös biztonság- és védelempolitika terén. A lisszaboni szerzõdés ezt az evolúciót intézményesítette. Idõközben a NATO is létrehozta az új típusú biztonsági kihívásokért felelõs részlegét, éppen egy magyar fõtitkárhelyettes, Iklódy Gábor vezetésével. Megtanultuk, hogy a NATO és az EU e területen egymást kiegészítõ képességekkel rendelkezik, így együttmûködésük elengedhetetlen. S végül a terrorizmus elleni fellépés új, konkrét területeken indított együttmûködést egyes, a szövetségi rendszerünkön kívüli országokkal. A legjobb példa erre Oroszország határozott és hasznos szerepvállalása a küzdelemben. Ez akkor is üdvözlendõ fejlemény, ha ez a partnerség nem hozott áttörést az értékalapú viszonyrendszerünkben.
A fentiek ismeretében kijelenthetjük, hogy az elmúlt tíz évben a folytatódó akciók ellenére a terrorizmus teret veszített. Az arab tavasz eseményei újabb csapást mértek a terrorizmus ideológiájára. Az események bizonyítják, hogy a társadalmi mozgalmak képesek arra, amire a terrorizmus soha nem lesz képes: igazi politikai, társadalmi és gazdasági reformokra, amelyek a jogrend és a demokrácia, a népképviselet és a hatékony kormányzás alapelvein nyugszanak. Továbbra is számolnunk kell a veszélyekkel, mégis, az arab tavasz az érintett államok és az ott élõ emberek történelmi lehetõsége.”
Az írás teljes terjedelmében itt olvasható.
