A rendezõnõ 1949-ben végezte el a moszkvai filmmûvészeti fõiskolát (VGIK). 1958-tól számos filmet forgatott, az utolsót 1986-ban, de legismertebb alkotása A tavasz 17 pillanata címû 12 részes tévésorozat, amely egyben az elsõ sokrészes szovjet alkotás volt.
Az egész szocialista tömbben a tévékészülékek elé szögezte a nézõket a jóképû Vjacseszlav Tyihonov (1928–2009) által alakított Stirlitz II. világháborús kémtörténete, amely valóban megtörtént eseményeken, Makszim Iszajev orosz hírszerzõ egykori kalandjain alapult.
Az elsõ bemutató idején a Szovjetunióban kiürültek az utcák, állítólag maga Leonyoid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja fõtitkára is végignézte, és még a bûnözési statisztika is visszazuhant a részek vetítése idején.
A Julian Szemjonov regényébõl 1973-ban készült sorozat mai napig tartó népszerûségét érzékelteti, hogy az orosz tévécsatornák újra és újra mûsorra tûzik, s nemcsak viccek tömege van róla forgalomban, hanem emlékét az orosz nyelvben számtalan kifejezés és szállóige õrzi.
Két éve kiszínezték a filmet a rendezõ egyetértésével és részvételével, de a színes változat csak egyszer került mûsorra, és nem érdekelte a nézõket, az eredeti fekete-fehér kiadás azonban ma is minden alkalommal siker.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, köztük 2009-ben nyerte el a Haza elõtt szerzett érdemekért érdemrend IV. fokozatát, korábban 2000-ben az orosz államfõ különdíját az orosz filmmûvészet fejlõdéséhez való jelentõs hozzájárulásért.
A Tavasz 17 pillanata címû sorozatot 1976-ban Állami díjjal ismerték el. Lioznova a Szovjetunió és külön a szovjet orosz köztársaság népmûvésze címet – a legmagasabb mûvészeti kitüntetést – is elnyerte. Mindezek ellenére magányosan és nélkülözésben halt meg.
