Nagyvilág

Barroso még nem látta az alkotmányt

Továbbra is arra számít José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, hogy a hétfőn elfogadott magyar alkotmány összhangban van az Európai Unió alapértékeivel - jelentette ki az Ukrajnában tartózkodó elnök szóvivője kedden Brüsszelben.

A brüsszeli bizottság még nem kapta meg a végleges szöveget, amelyet még Schmitt Pál köztársasági elnöknek is alá kell írnia – mondta Pia Ahrenkilde Hansen.

Az uniós végrehajtó testület szokásos napi sajtótájékoztatóján beszélve a szóvivő emlékeztetett arra, hogy Barroso a hónap elején, az Európai Parlament plenáris ülésén nyilatkozva egyértelművé tette azt is: az alkotmányozás folyamatának kidolgozása és az alaptörvény tartalmának összeállítása a tagországok illetékessége, összhangban a nemzeti szabályozással, a nemzetközi joggal és az uniós joganyaggal.

A bizottság ezzel együtt figyelemmel követi az alkotmány elfogadásával kapcsolatos fejleményeket – tette hozzá.

Az EP-ben elmondott, említett felszólalásában a bizottsági elnök leszögezte, hogy minden EU-tagország számára
kötelezettség a közös uniós értékek tiszteletben tartása. Hozzáfűzte, hogy az unióban nem is látott még olyan alkotmányt, amelynél nem ez lett volna a helyzet.

“Számomra ez olyan téma, amelyről nem is kellene beszélni” – fogalmazott akkor az elnök.

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője hétfőn felszólította az Európai Bizottságot, hogy tanulmányozza át az alkotmány szövegét az uniós értékek szempontjából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik