Nagyvilág

A magyar döntésekre figyel a világ

Ismét terjedelmes cikkekben foglalkozott Magyarországgal a nemzetközi sajtó. Sokan aggodalommal figyelik, ahogy „demokráciaellenes ideológia tör utat”. Többek szerint Magyarország elkerülheti, hogy az Európai Bizottság eljárást indítson.

A Die Welt című konzervatív német lap Bernard-Heri Levy francia filozófus Zúgó hallgatás című esszéjét közölte. A szerző szerint Magyarországon “demokráciaellenes ideológia tör utat magának, amely nem egyeztethető össze az európai eszmével. Egy ideje ismét rasszista hangok és nyílt nacionalizmus jellemzi a politikai vitát, Európa azonban hallgat”. Magyarországon a szerző szerint “ismét fölélesztik a legtuskóbb sovinizmust, a leginkább elkoptatott populizmust és a szintik, romák és zsidók elleni egyre nyíltabb gyűlöletet”. A filozófus hangsúlyozta: sürgősen cselekedni kell.

Szorongással figyelnek

A Berliner Zeitung című baloldali lapnak adott interjújában Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője kifejtette: állami vezetők szerte Európában “a legnagyobb szorongással figyelik a magyarországi folyamatokat”, de még mindig élénk a 2000-ben történt osztrák eset emléke. Hozzátette: Európában mindenkinek támogatnia kell “a demokratikus ellenzéket Magyarországon. Ha így teszünk, Orbán kudarcot vall”.

A Financial Times Deutschland című üzleti lap Fellélegzés Ausztriában és Magyarországon címmel számolt be a sikeres keddi osztrák és magyar állampapír-kibocsátásokról. Heinz-Roger Dohms cikkíró frankfurti keltezésű tudósításában megjegyezte: az aukciókkal és a forint erősödésével egyelőre megtört “a magyar államválság mélyülésének spirálja”.

Ugyancsak az aukciókkal kapcsolatban a Handelsblatt című üzleti lap azt emelte ki Ausztria kiállja a piac bizalmi próbáját című beszámolójában, hogy az osztrák kibocsátás ugyan sikeres volt, Magyarország viszont magasabb kamatot fizet a három hónapos futamidejű kincstárjegyek révén felvett kölcsönért, mint Görögország.

Elkerülhetjük az eljárást

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap Magyarország meglepetést okoz nagyobb hiánnyal címmel számolt be az államháztartási folyamatokról. A lap gazdasági rovatában megjelent tudósítás szerint az Európai Bizottság (EB) szerdán tovább szigorítja a Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárást, amely azonban az euróövezeten kívüli országokkal szemben “életlen kard”, mert nem von maga után szankciókat. A lap szerint az EB szerdán még nem dönt arról, hogy indítson-e szerződésszegési eljárást a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény miatt, Orbán Viktor hétvégi nyilatkozataiból pedig arra következtet, hogy a miniszterelnök “felpuhíthatja” a vitatott jogszabályt.

A Der Standard liberális osztrák napilap kommentárja szerint az Európai Uniónak csak azzal a feltétellel kellene pénzügyi segítséget nyújtania Magyarországnak, ha a kormány visszavonja a vitatott törvényeket, míg a francia Les Échos szerint egyelőre nem fog szabálysértési eljárás indulni Magyarország ellen.

A La Croix című katolikus lap szerint miközben az európai Zöldek és a liberálisok indokoltnak tartanák a szankciókat Magyarországgal szemben, “ez a perspektíva kevéssé reális”, miután az uniós tagállamok kormányainak többsége a Fideszhez hasonlóan konzervatív, s ezért “nagyon kevéssé valószínű, hogy belevágnak”.

A Le Monde honlapján Georges Ugeux, a New York-i székhelyű nemzetközi befektetési bank, a Galileo Global Advisors elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország fizetésképtelensége olyan veszteséget okozna az osztrák, olasz és európai bankoknak, amelyre feltehetően nincsen szükségük.

A La Libre Belgique című belga napilap szerint a magyar kormány álláspontja rugalmasabbá vált az egyes új jogszabályokra vonatkozó aggodalmakkal kapcsolatban. Ez elsősorban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) több milliárd eurós kölcsönébe vetett reménnyel magyarázható. Külön cikkben, riportjellegű írásban foglalkozott a brüsszeli lap egyes médiaügyekkel is.

Megállapodást vizionálnak az IMF-fel

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőinek washingtoni tárgyalásairól írva a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadásának (WSJE) internetes változata olyan szakértői vélekedést idézett, amely szerint számítani lehet arra, hogy a felek felvázolják a hitelmegállapodás feltételeit.

“Erős nemzetközi piaci nyomás alatt, időnként szabadesésben zuhanó fizetőeszközzel, bóvli kategóriába sorolt hitelminősítéssel Magyarország kormánya a jelek szerint növekvő mértékben nyitott a kompromisszumra” – olvasható a beszámolóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik