Nagyvilág

Már 10 éve működik a rettegett fogolytábor

10 éve nyitotta meg kapuit a Guantánamó-öböl területén lévő amerikai fogolytábor. Bár Obama elnök hivatalba lépése elején a tábor bezárásáról beszélt, az a mai napig üzemel. A kínzásokról és erőszakos vallatásokról híres táboron kívül ezen a területen működik az egyetlen kubai McDonald's is.

10 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a kubai amerikai tengerészeti támaszponton, a Guantánamó-öbölben az Egyesült Államok leghirhedtebb fogolytábora. A sokszor csak Gitmónak becézett intézményt még az első Bush-adminisztráció idején nyitották meg a rabok előtt. Akkor még az afganisztáni harctéren elfogott, a tálibok vagy az al-Kaida soraiban harcoló mudzsahedinekkel (iszlamista harcosok) kezdték feltölteni, akiket általában további kihallgatás és vallatás céljából hoztak ide. Később az iraki harctéren harcoló fegyveresek közül is sokan kerültek ide, valamint számos terrorista kapcsolatokkal, vagy terrorcselekmény tervezésével gyanúsított szaúdi, jemeni, pakisztáni, afgán állampolgár is a fogolytáborban találta magát.


Fogvatartottak levegőztetése Gitmón
További képekért kattintson a fotóra

Fotó: AFP

A táborban fogvatartottak között vannak a szeptember 11-i terrortámadás tervezésében és kivitelezésében részt vevő terroristák is. Közülük a legtöbb vér Khalid Sejk Mohamed kezéhez tapad, aki 9/11 mellett felelős a Bali szigetén éjszakai bárban történt robbantásért is, melyben több százan meghaltak, valamint magára vállalta Daniel Pearl, a CNN riporterének videóra rögzített, 2002 elején végrehajtott lefejezését is. A felvétel később bejárta a világhálót és a terrorista megfélemlítés egyik szimbólumává vált.

Az itt fogvatartott személyek ellen vádemelés nem történt. Miután az igazságügy-minisztérium javasolta, hogy a fogolytábor ne számítson amerikai területnek, (ezzel elvonva a jogot a későbbi kártérítésektől az USA felé) 2002. január 11-én megérkezett az első húsz fogoly a tábor területére. A foglyok nem számíthattak a Genfi egyezmények által nyújtott védelemre, mert nem számítottak hivatalosan hadifogolynak. A minimális védelmet csak 2006 után, egy erre vonatkozó legfelsőbb bírósági döntést követően kapták meg.

Az amerikai támaszpont területét még a XX. század elején egy bérleti megállapodás alapján vette birtokba az Egyesült Államok. A kommunista hatalomátvétel után az új kubai vezetés felmondta a megegyezést, de az érvényben maradt, mivel a szerződés nem teszi lehetővé az egyoldalú felmondást. A kubaiak megszakították az áram- és vízellátást, válaszul az amerikaiak saját villanyerőművet és a tengervizet ivóvízzé alakító létesítményt hoztak létre. Az USA továbbra is Kuba szuverén részének tekinti a területet, fizeti a bérleti díjat, és az ide menekülő kubaiakat is visszatoloncolják Kubába. Technikailag itt működik Kuba egyetlen McDonald’s étterme is.


Kuba egyetlen McDonald’s étterme
Fotó: AFP

A tábor területén folyó, kínzásokkal egybekötött vallatásokat hivatalosan először 2009 januárjában ismerte el Susan J. Crawford, akit Robert Gates védelmi minisztert jelölt ki a táborban történt visszaélések feltárására. A Vöröskereszt jelentése és szabadon engedett foglyok szerint a tábor területén kínoztak, a vallatások során alkalmaztak éheztetést, alvásmegvonást, vagy hideg, piszkos cellákba zárták a foglyokat, vagy teljes kiszolgáltatottságban tartották őket.

Obama elnök nem sokkal hivatalba lépése után egy rendeletben 120 napra felfüggesztette a foglyokkal szembeni eljárást, és egyben kilátásba helyezte a tábor bezárását még 2009-ben. A bezárás nem történt meg, 2011 januárjában az elnök aláírta a Védelmi Felhatalmazásról szóló törvényt, amely ideiglenesen elhalasztja az átszállításokat, ezzel tulajdonképpen leállt a fogolytábor bezárása. Jelenleg 171 embert tartanak fogva a támaszponton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik