Az erdélyi napilap emlékeztet, hogy Szlovákiában választási kampány van, s Robert Fico szlovák miniszterelnök “kettősállampolgárság-ellenes kirohanásának” magyarázatakor ezt a tényt figyelembe kell venni. Fico kormányfőként az ellentétek csillapítása helyett maga teszi hivatalos kampánytémává a magyarellenességet. Amúgy nincs ezzel egyedül, hiszen a két másik, fasisztoid kormánypárt is magyarellenes üzenetekkel kampányol – írja a lap.
Elemzők szerint Fico éppen azért próbál rájuk tromfolni, hogy elhódítsa a szavazóikat, és a választások után ne kelljen ismét parlamenti tényezőként számolni a két szélsőséges alakulattal – véli a szerző, hozzátéve ugyanakkor: attól, hogy az SNS és a HZDS eltűnik a parlamentből, Ficónak a Smerhez átállt szavazókat továbbra is ki kell majd szolgálnia, ez pedig azt jelenti hogy napirenden kell tartania a magyarellenességet. “Így gyakorlatilag mindegy, hogy a Fidesz mikor nyújtja be a parlamentben az állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt – Fico kóros nacionalizmusa nem múlik el egy csapásra a választások másnapján” – állapítja meg a cikk írója.
A lap szerint a szlovák politikusok magatartása jelzi: az állampolgárság kiterjesztése nem csak szimbolikus ügy. Magyarország hatékonyabban léphet fel a határon túli magyarok védelmében, és talán saját súlyát is növelheti, hiszen “papírral” is igazolhatja, hogy nem csupán tízmilliós, hanem jóval nagyobb a nemzet.
A szerző zárójelben megjegyzi: az állampolgárság csakis egyéni kérésre legyen megadható, és nem járhat életvitelszerű magyarországi tartózkodás nélkül szavazati joggal.
Fico beszéde nyomán azonban nehéz elhessegetni az érzést: az állampolgárság jó ürügy, ám a pozsonyi vezetés nem csupán kampánymegfontolásból, hanem mélyebb meggyőződésből tekinti ellenségnek a magyarokat – állapítja meg a Krónika vezércikke.