Nagyvilág

Életveszélyes lehet a brit traffipaxok leszerelése

Emberéletekbe kerülhet a sebességmérő kamerák kikapcsolása a brit rendőrség egyik vezetője szerint.

Mick Giannasi a kormánynak címzett levelében élesen bírálta a traffipaxok egyre nagyobb arányú leszerelését. A The Times című napilap szerint a kormány azért döntött a sebességmérő kamerák leszerelése mellett, mert azok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, működtetésükre pedig egyre kevésbé van fedezet.

Giannasi – aki a közlekedési ügyek legmagasabb rangú képviselője a brit rendőrség soraiban – figyelmeztette a minisztereket: a halálos közúti balesetek számának növekedésére lehet számítani, ha a politikai vezetés kitart tervei mellett.

A májusban felállt konzervatív-liberális kormánykoalíció 38 millió fonttal csökkentette az útbiztonsági költségvetést.
„Ha nem történik valami, száguldozni fognak az utakon, az áldozatok száma pedig nőhet. Ez a biztonságos vezetésre és a gyerekek biztos utazására buzdító programokra is hatással lesz, a szabálysértők ügyét könnyedébben fogják kezelni” – vélekedett a rendőrségi vezető. Emellett – a kieső bírságok miatt – a kincstár is bevételektől esik el. A szigetországban működő mintegy hatezer traffipax „révén” évente 100 millió font (32 milliárd forint)folyt be a kincstárhoz.

Giannasi egyik szintén magas rangú kollegája hangoztatta: a sofőrök szerint a gyorshajtás elfogadható. „Másoktól ugyan nem tűrik el a szabályszegést, de ők maguk gondolkodás nélkül megteszik. És mindaddig így is gondolják, míg meg nem hal valaki. Mondjuk a gyerekük” – fogalmazott élesen a The Daily Telegraph című lapnak Julie Spence.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik