Hugo Chávez venezuelai elnök arra utasította a légierő két vadászgépét, hogy tartóztassanak fel egy amerikai katonai repülőgépet, amely szerinte pénteken kétszer is megsértette az ország légterét. Azt állítja, hogy egyszer 15, egyszer pedig 19 percig tartózkodott Venezuela légterében, ezért egy F-16-os vadászgép feltartóztatta és kikísérte.
“Ők provokálnak minket… Ezek katonai gépek” – mondta az elnök, aki egy fényképet is bemutatott a légtérsértőről. Szerinte ez egy újabb példa azon esetek sorában, amikor a szomszédos Kolumbiában, illetve a Holland Antillákon található amerikai légitámaszpontokról hatolnak be Venezuelába.
Egy ideje az amerikai fenyegetés központi eleme lett a szocialista elnök politikai szónoklatainak. December közepén ugyanis arról beszélt, hogy pilóta nélküli amerikai kémrepülőgép hatolt be az országába, ezért akkor parancsot adott a hadseregnek az ilyen gépek lelövésére.
A washingtoni védelmi minisztérium egyelőre nem reagált az esetre.