Az új szervezet zászlajára az állam és az egyház valós szétválasztását és a homoszexuálisok jogainak az érvényre juttatását tűzte.
Az alapító a Kultúra Palotájában tartott gyújtó hatású beszédében követelte, hogy Lengyelországban “vessenek véget a katolikus egyház imperializmusának”. A televíziós kamerák kereszttűzében elmondott szónoklatot a 4 ezer résztvevő tapsvihara követte.
Palikot követelte, hogy az azonos nemű párokat ugyanazok a jogok illessék meg egyebek között az adózás és a öröklés terén, mint a heteroszexuális házaspárokét. Semmi sem indokolja, hogy büntessék őket – hangsúlyozta.
A szónok szerint a hitoktatást ki kell tiltani az iskolákból, az egyháznak nyújtott állami támogatást pedig meg kell szüntetni. A lengyel politikai élet fenegyerekének tartott Palikot már korábban is többször sokkolta a közvéleményt szókimondó véleményével.
A 46 éves Palikot jelenleg a kormányon lévő liberális Polgári Platform párt parlamenti képviselője, de kilátásba helyezte, hogy lemond párttagságáról és törvényhozási mandátumáról.
Lengyelország lakosságának 90 százaléka vallja magának római katolikusnak.